Triatlonban is élen az ELTE!

Sűrűsödnek az egyetemisták napjai, nyakunkon a vizsgaidőszak, az újabb szenzációs ELTE-s sporteredmények azonban bebizonyították, a hírhedten szigorú jogi tanulmányok és két, rendkívül időigényes földmérő-terepgyakorlat mellett is lehet keményen edzeni és remek eredményeket elérni. Az éremben bővelkedő évadkezdést az ELTE sportolói az ELTE-BEAC Polythlon Klub versenyzőivel karöltve még tovább tudták fokozni. Az ELTE Online majd minden hétvégét követően beszámol a jobbnál jobb hírekről!

Az egyetemi versenyek közül a kerékpár MEFOB és a 23. Szarvasűzők futósikerét követően, május 12-én, a III. Eger Nagydíjon taroltak triatlonistáink, amely rendezvény egyben Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság is volt, ahol a hagyományoknak megfelelően sprint távon (750 m úszás, 20 km kerékpár, 5 km futás) döntik el a bajnoki címeket. Mind a férfi, mind a női egyéniben ELTE-s hallgató állhatott a dobogó legmagasabb fokára,

A sportág egyetlen londoni résztvevője, a jogásznak tanuló Kovács Zsófia (ELTE ÁJK) és a leendő geológus Borsányi Dániel (ELTE TTK) személyében. (Zsófinak a tanulás mellett minden hétvégére jut egy-egy rendkívül fontos megmérettetés.

Hogy miként és hogyan élhető meg a sportnak és tanulásnak e kettős - sokszor kellemetlen - egyvelege, a közvetlenül a londoni olimpia előtt készült interjúban olvashatjátok újra: http://elteonline.hu/exkluziv/2012/07/24/%E2%80%9Esport-nelkul-ma-nem-il....)

Ráadásként férfi csapatunk sem maradt érem nélkül, a Borsányi Dániel, Őszi Krisztián (IK) és Dobrovich Attila (ELTE TÁTK) összeállítású team, az ELTE-BEAC Polythlon Klub tagjai nagyszerű versenyzéssel a 3. helyen végeztek.

A rangos esemény fontosságát és a teljesítmény valódi értékét mutatja, hogy a közel 1500 induló között olyan kiemelkedő sportolók, olimpikonok is szerepeltek, összefogva a sportág népszerűsítéséért, valamint a paratriatlon versenyzők támogatásáért, mint Hosszú Katinka, Biros Péter vagy Ungvári Miklós.

A díjakat Áder János köztársasági elnök és Székely Mózes, a versenyt finanszírozó Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség főtitkára adták át, akik Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkárral és Bíró Marcellel, a Magyar Triatlon Szövetség elnökével együtt a jótékonysági váltóversenyben is részt vettek.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA