Triatlon VB lesz a Lágymányosi-öbölben

Szeptember 8 és 12 között rendezik Budapesten a Triatlon Világbajnokság negyeddöntőjét. Az úszók a Lágymányosi-öbölben rajtolnak a versenyen.

A profi versenyzőknek 1500, az amatőröknek 750 métert kell majd leúszniuk a Lágymányosi-öböl vizében a Triatlon VB-n.

Mint azt Lányi András, a hazai szövetség elnöke a Kopaszi-gáton tartott keddi sajtótájékoztatón kiemelte, a triatlon egyik előnye, hogy amatőrök, profik és a paraversenyzők is egyetlen verseny keretében, ugyanazon a pályán mérettethetik meg magukat. Nem lesz ez másként Budapesten sem, a szervezők az olimpiai távok mellett az úgynevezett sprint útvonalat a nem hivatásos versenyzők számára jelölték ki.

A szeptember 8 és 12 között megrendezésre kerülő versenyre mintegy négyezer sportolót várnak a szervezők a világ minden tájáról. Az eseményt a környezetvédelem jegyében rendezik, így például újrahasznosítható poharakból lehet majd a frissítőhöz jutni, a versenyzők szállításáról pedig hibrid autókkal gondoskodnak.

A keddi sajtótájékoztatón élsportolók segítségével Triatlon fát ültettek a szervezők. A meghívottak között volt Erdei Zsolt, ökölvívó, Balogh Gábor öttusázó és Bóta Kinga kajakos akiket mindjárt versenybiciklire is ültettek hogy edzettségi szintjüket leteszteljék. A játékos versenyt a legjobb időeredménnyel Balogh Gábor nyerte, aki kettő perc húsz másodperc alatt ért célba másfél kilométeren.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA