Testébresztésre hívták az újbudaikakat

Idén 16. alkalommal rendezte meg a Magyar Szabadidősport Szövetség a Coca-Cola Testébresztő Családi Mozgásfesztivált. A rendezvényen nemtől és kortól függetlenül, bárki kipróbálhatta magát a különféle sportjátékokban, a borongós idő ellenére közel ötezren vettek részt a programon.

Második alkalommal adott helyet a sportrendezvénynek a Kopaszi-gát, a korábbi hetven-hetvenöt helyett idén csaknem százféle mozgásformát lehetett kipróbálni. Ezúttal családokat invitálták testébresztésre a szervezők. A mozgásformák szerint szektorokra osztott területet a Lágymányosi híd és a Hengermalom utca felől is meg lehetett közelíteni, a nap közös zenés bemelegítéssel indult.

A megnyitón Simicskó István sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy nőtt az aktív sportolók aránya az elmúlt években. Hozzátette: 230 ezerről 330 ezerre nőtt az igazoltan, egyesületekben sportoló gyermekek száma, felnőtteknél pedig ötről tizenöt százalékra nőtt ez a arány.

Hoffmann Tamás polgármester kiemelte, hogy az önkormányzat mindent elkövet azért, hogy megfelelő feltételeket biztosítson a kerületieknek a sportoláshoz. Hozzátette: - Ezt a célt szolgálják az utóbbi évek fejlesztései, a Bikás Park átalakítása, a futókör létesítések és a kamaraerdei kiránduló utak felújítása is. Fontos, hogy minden korosztálynak lehetőséget biztosítsunk a mindennapos testmozgáshoz - mondta.

A sportnapon sárkányhajózás, kangoo jamp és rocket ball, valamint számtalan különlegesség várta még az érdeklődőket, a legelszántabbak pedig Családi 10Próbába is benevezhettek. Az erőt, ügyességet, gyors reakciókat és összefogást igénylő ügyességi pálya garantáltan összekovácsolta a csapattagokat.

HL

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA