Teniszverseny hírességekkel

Politikusokat viszonylag ritkán látni ellenfeleikkel vidáman társalogni, az pedig, hogy együtt töltsék a hétvégéjüket a szabadban, sokaknak már egy sci-fi regény lapjaira kívánkozik. A 17. alkalommal megrendezett Regő-MAFC Teniszkupa azonban bebizonyította, a politikus is ember, és a sport szeretetérét képes félretenni munkahelyi konfliktusait.

A Gabányi Sportcentrumban megszervezett tornán 64 versenyző indult el a győzelemért, köztük közéleti személyiségek, sportolók, politikusok, expolitikusok és celebek mérték össze tenisztudásukat a pályán. A fővédnöki feladatokat elvállaló György István főpolgármester-helyettes szerint ez a nap kizárólag a tenisz szeretetéről és a sport népszerűsítéséről szól. Mindenki egyenlő esélyekkel indul, politikai vitának itt nincs helye.

- Természetesen vannak olyan játékosaink, akik gyakran összeütközésbe kerülnek egymással a mindennapokban, de ma barátként játszanak – tette hozzá György István, aki szerint a teniszkupa éppen attól értékes, hogy itt nincsenek olyan tisztátalan eszközök, mint amilyenek az élet más területein előfordulnak.

A páros meccseken többek között Balogh Gábor öttusa világbajnok, miniszterelnöki tanácsadó és Stumpf István alkotmánybíró is részt vett, de Pintér Sándor is salakpályára lépett.

- 50 éves elmúltam, amikor először teniszütőt vettem a kezembe, azóta szerelmes vagyok a sportba. Most épp nyerő szériában vagyok - jegyezte meg a belügyminiszter, aki szerint a kupa is arra tanít mindenkit, hogy akik ellenfelek, nem ellenségek.

Dr. Hegyháti József MAFC tiszteletbeli elnöke egy szomorú hírt is közölt. Az egyetemi klub ugyanis utoljára vett rész szervezőként a tenisztornán, mivel anyagi lehetőségei erősen beszűkültek. A MAFC 2900 tagjával az ország legnagyobb egyetemi klubja, de a létesítmények körüli változások rosszul érintették az egyetemi versenysportot.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA