Szobrot kapott a legendás Grosics Gyula Újbudán - galéria

Felavatták a Aranycsapat legendás kapusának, Grosics Gyulának a szobrát a XI. kerületi Bikás parkban.

Újbuda önkormányzata a 2014-ben elhunyt olimpiai bajnok, a nemzet sportolója, a kerület díszpolgára tiszteletére emelt szobrot a Bikás parkban. Az avatáson Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője Grosics Gyula sportolói teljesítményét és személyiségét méltatta.

 

- Kevesen érdemelnek meg ilyen szobrot, de ő kapusként és emberként is kiemelkedő volt - fogalmazott. A politikus még Grosics halála után kezdeményezte egy a sportolóhoz méltó emlékmű felállítását. Úgy véli, az elkészült mű egy szimbolikus kapu is, amelyen áthaladva minden alkalommal a Fekete Párducra emlékezhetünk.

 

Hoffmann Tamás polgármester szerint "múlt nélkül nincs jövő". Úgy látja a példaképek nemcsak segítenek megérteni a múltat, hanem motiválják a fiatalokat. A polgármester megosztotta személyes emlékeit a már életében legendává vált Grosics Gyuláról, felidézte a sportiskolában tett látogatásait, ahogy a gyermekekkel bánt és mindenkihez volt egy-két kedves szava. - Távozásával egy tátongó űr maradt bennünk - zárta gondolatait.

 

Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév testület elnöke szerint az Aranycsapat nem csupán a magyar sporttörténet része, hanem a magyar nemzet történetének ügye is, hiszen mint mondja, "bárhol a világban járunk a magyarokról mindenkinek Puskás vagy Grosics jut elsőként eszébe". Az emlékévet tavaly április 1-jén, Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján hirdették meg, és az új Puskás-stadion átadásával zárul, addig számos rendezvényt tartanak az Aranycsapat tagjaihoz kapcsolódó helyszíneken és évfordulókon országszerte illetve a Kárpát-medencében. - A Grosics Gyuláról készült alkotás avatása is méltó eseménye az emlékévnek - fogalmazott Lomnici Zoltán.

 

A család nevében a sportoló lánya, Grosics Edina mondott beszédet. Kiemelte, édesapja Újbudát érezte igazi otthonának, szabadidejében szívesen sétálgatott, a Bikás parkot különösen szerette, így a szobor méltó helyre került szerinte. Grosics Gyula különösen nagy figyelmet szentelt a róla elnevezett iskolára, ahol szívesen beszélgetett a gyerekekkel. - Mindig azt szerette volna, ha minden gyermek sportolhatna, anyagi helyzetétől függetlenül - mesélte lánya, a Grosics Gyula Kapusiskola, illetve alapítvány működtetője.

 

Az ünnepségen az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola diákjai improvizációs játék keretében mutatták be az egykori kapus kiváló védési technikáját. Azok a tanulók, akik személyesen is emlékeznek az iskola névadójára, megosztották gondolataikat, élményeiket, majd közösen elénekelték a Grosics himnuszt. Kligl Sándor Munkácsy Mihály- díjas szobrászművész alkotását Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök avatta fel.

 

Az esemény zárásaként a megemlékezők koszorúkat helyeztek a szobornál, a MOB nevében, a bizottság alelnöke, Deutsch Tamás koszorúzott.

Címkék: 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA