Sportösztöndíjasok és diákolimpikonok

Hagyományosan a kerület napjához kötődő ünnepi hét keretein belül hirdették ki a Diákolimpia legjobb újbudai sportolóit, valamint a Papp László Sportolói Ösztöndíj nyerteseit az önkormányzat dísztermében november 10-én.

A diákoknak és az iskoláiknak szánt okleveleket és a díjakat Simicskó István honvédelmi miniszter, a kerület országgyűlési képviselője, valamint Hoffmann Tamás polgármester adta át. Simicskó István beszédében Márai szavaira utalva elmondta, a sporton keresztül könnyebben tudunk az élet mesterévé válni a szív és a jellem műveltségét megszerezve. A sportban szerzett tapasztalatait felidézve a következő gondolattal egészítette ki az elhangzottakat: „Aki izommal küzd, az erős. Aki ésszel küzd, az okos. De az, aki szívvel küzd, legyőzhetetlen.„

 

Hoffmann Tamás polgármester arról az útról beszélt, amelyen már évek óta sikeresen halad előre a kerület és melynek legfőbb célja, hogy a legfiatalabbaktól a legidősebbig minél többen sportoljanak Újbudán, legyen szó szabadidős vagy versenysportokról. Kocsis Sándor, az Újbuda Sportjáért Nonprofit kft. ügyvezetője, kiemelte a kerület vezetőinek sportdiplomáciai sikereit, és megköszönte cége csapatának szakmai munkáját. Véleménye szerint mindkettő hozzájárult ahhoz, hogy Újbuda sportéletéletének színvonala minden tekintetben jóval az országos átlag felett áll. Arról is beszámolt, hogy a diáksport támogatási alap idén minden eddiginél magasabb összegű, mintegy 15 millió 600 ezer forint. Célja változatlanul a testnevelő tanárok és az intézmények támogatása, valamint az, hogy jó sporteszközöket vásárolhassanak a diákoknak. Az összesített eredmények tekintetében idén kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Szent Imre Gimnázium, a Szent Margit Gimnázium, és a Grosics Gyula Sport Általános Iskola. A sportrendezvényeken való részvétel tekintetében a Kelenvölgyi Általános Iskola a Grosics és a Gárdonyi Géza Általános Iskola.

 

A kiváló pedagógiai és szakmai munka elismeréseként idén két pedagógus kapott Polgármesteri Dicséretet. Fürstall Ferencné, a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, és Homér Nóra, a Gazdagréti Törökugrató Általános Iskola testnevelő tanára az utánpótlás nevelésben, és a diáksport népszerűsítésében, szervezésében betöltött tevékenységét jutalmazták.

 

A Papp László ösztöndíj célja, hogy segítse azoknak a kerületi sportolóknak a felkészülését és versenyeztetését, akik sportágukban valamely korosztályos nemzeti válogatott keret tagjai. A jutalom elnyerésének feltétele a kimagasló sporteredmény és a jó tanulmányi átlag. Az idei 20 díjazott között világbajnokok, Európa-bajnokok, és korosztályos válogatottak is szerepelnek. Idén lenne 90 éves Papp László, a díj névadója, a háromszoros olimpiai, kétszeres Európa bajnok és kilencszeres magyar bajnok bokszoló. Erre az évfordulóra emlékezve vett át emlékérmet fia, ifjabb Papp László. A sportösztöndíj idén ünnepelte tíz éves jubileumát is, melynek kapcsán a támogatási rendszert életre hívó Surányi Ilonának is emlékérmet adományoztak.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA