Soha ennyien nem futottak Budapest Maratont

Harminc fokban, napsütésben zajlott a 29. SPAR Budapest Maraton. A Futás Napján csaknem 25 ezren indultak hét különböző kategóriában, és soha nem látott számban - több mint háromezren - érkeztek külföldiek is.

A budapesti maratonra 71 országból érkeztek a versenyzők. Az eseményre több ismert személy is nevezett: a futók között voltak olimpiai bajnokok, indult Simicskó István sportállamtitkár, Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, Rippel Ferenc artistaművész pedig először teljesítette a 42 kilométeres távot.

A várakozásokkal ellentétben nem sikerült megvédenie címét a tavalyi győztes Kovács Tamásnak, idén a Kaposvári Építők AC futója, Nagy Tamás János volt a legjobb 2:27:14-es idővel. Nők között Juhász-Staicu Simona negyedszerre nyerte meg a maratont, hangszálgyulladása ellenére.

Kerületek közül Újbudáé volt a legerősebb mezőny, mivel a 373 kerületi induló közül 142-en voltak maratonisták. Bíróné Molnár Valéria nők között az előkelő hatodik helyet szerezte meg, a férfiaknál Szabó Gergely Balázs hetvenötödikként ért célba.

A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége valamint a Budapest Sportiroda 600 méteres családi futáson biztosított lehetőséget a fogyatékkal élő diákoknak. A versenyen közel 150 mozgássérült, látássérült, hallássérült és értelmi fogyatékos diák vett részt.

T.D. - ÚjbudaTV

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA