Remekeltek gyaloglóink a Serdülő Seregszemlén
Sport | 2012. március 13.
A két hétvégén át tartó küzdelemben kilenc számban álltak rajthoz BEAC-os atléták.
Az első versenynap középtávfutó leányaink közül a 13 éves Jánosi Lillának és a 15 éves F. Tóth Annának szurkolhattunk. Mindketten kissé megilletődve futottak, versenyzésükben bőven maradt tartalék. Eredményük azonban így is biztató a szabadtéri szezon előtt.
A nemrég szakosztályunkhoz igazolt Kovács Abigél 300 méteres síkfutásban a második futamba kerülve, azt nagy fölénnyel megnyerve végül a 4. helyen végzett. Bizonyos, hogy amennyiben az első, erősebb futamba kerül, nagy esélye lett volna dobogós helyek egyikének megszerzésére.
A 15 éves fiúk 1000 méteres futamában. Göllény Zsombor ismét megmutatta elszántságát. Okosan versenyezve, a végére tartalékolva, hatalmas küzdelemben szerezte meg a második helyet.
Fiatal távolugrónk Sáska Lili új fedett pályás egyéni csúccsal a középmezőnyben zárta a viadalt.
A második versenynapon a BEAC-os serdülő hölgyekre várt küzdelem. Bár a Nap fénye fürösztötte az atlétikai sátrat, a délelőttöt számunkra igazán leány gyaloglóink teljesítménye ragyogta be. Molnár Orsi egy technikai malőr miatt sajnálatosan csak versenyen kívül indulhatott a 13 évesek között, de remek iramának köszönhetően, időeredménye alapján ezüstérmet szerezhetett volna.
A 14 éves korosztályban Richter Dóra indult, akinek ez volt a második (fedett pályán az első) gyalogló versenye. Nagy izgalommal rajtolt el, ami kissé rá is nyomta bélyegét az idejére. Összességében azonban dicséret illeti, mert egyenletes iramban, a holtpontot és "ijedtségét" legyőzve gyalogolta le a távot és szerzett ezüstérmet. A legjobb teljesítményt a 15 éves korosztályban indult Benczik Viktória és Südi Anna nyújtotta. A lányok a teljes serdülő mezőnyből messze kiemelkedtek technikájukkal, sebességükkel. Anna fantasztikus versenyzéssel óriási egyéni csúcsot gyalogolt, és ezzel megnyerte a seregszemlét. Viki tőle kissé lemaradva, nagy szívvel küzdve a másodikként ért célba.
A nap és a seregszemle számunkra Jánosi Lilla 2000 méteres futamával zárult. Lilla összeszedett, jó iramú futásával ezúttal a negyedik helyet szerezte meg a 13 évesek hosszabbik középtávfutó számában.
Gratulálunk minden versenyzőnknek és edzőiknek, Szabó Anikónak és Szabó Imrének az elért eredményekhez!