Rekordszámú Újbudai nevezés a Kajak-Kenu Bajnokságon

Az Újbudai Lágymányosi Spari kajak-kenu sportegyesület rekord létszámmal nevezett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség múlt hétvégén megrendezett Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokságára.

Ez 16 év alatti korosztály legfontosabb hazai versenye, melyet a Velencei tavon rendeztek. A kerületi egyesület két magyar bajnoki címet is szerzett. Igazi kajak-kenus „nagyüzem” volt Sukorón. 65 egyesület több mint 3400 versenyzője vett részt az utánpótlás Magyar Bajnokságon, amely egyben válogató a szeptemberi EORV-re és Kolonics György Emlékverseny is.

A lágymányosi Spariból, pedig nem kevesebb, mint 224 nevezés érkezett. Az egyesület tavaly ünnepelte 50. évfordulóját. Dávid Géza az egyesület lelke és mozgatórugója 1985 óta a Lágymányosi öbölben igyekszik a legtöbbet kihozni a sportolókból. Mára az egyik legjobb eredményekkel rendelkező egyesületté nőtte ki magát a Lágymányosi Spari.

Az edzők állítása szerint toborzásra is alig van szükség, hiszen a szülők szívesen hozzák gyermekeiket az öbölbe sportolni, az egyesület bárkit szívesen lát, jelenleg elsősorban a 14-18 éves lányok jelentkezésére számítanak. Sőt, a Spari idén, szeptember 22-én egy országos bajnokságnak is otthont ad majd.

(Az Újbuda TV képes beszámolóját szerdán láthatják a tévében 18 órakor)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA