Öt Budapest bajnoki címet szereztek a BEAC atlétái

Április első hétvégéjén a kedvezőtlen időjárás ellenére közel 30 atlétánk indult a Budapesti Atlétikai Szövetség által megrendezett Nyílt Mezei Futóbajnokságon.
A verseny szervezőinek az utolsó pillanatban módosítani kellett a pálya útvonalát a rossz terepviszonyok miatt. A korosztályonként és nemenként különböző hosszúságú versenyszámokat 25 egyesület mintegy 503 atlétája teljesítette.

Futóink összesen öt versenyszámban szereztek bajnoki címet: F Tóth Anna az ifjúsági, leány korosztályban, Ferenc Kata a junior hölgyek között lett aranyérmes. A felnőtt férfi mezőnyben Dani Áron egyéniben és csapatban is a dobogó felső fokára állhatott. Csapattársai Boross Gábor és Gyurcsó Gergő voltak. A szenior M50 korosztályban Harsányi Tamás atlétánk végzett az első helyen. A bajnoki címek mellett a gyermek, serdülő és szenior korosztályokban is több dobogós eredménynek és jó helyezésnek örülhettünk.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA