OSC-Honvéd összecsapás nyitja a vízilabdaszezont

Erőnléti edzést tartott az OSC a Bikás parkban szeptember 23-án. Az újbudai vízilabdacsapat céljairól és az esélyekről az edző és az egyik válogatott játékos beszélt lapunknak.

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége elfogadta az OB I-es bajnokság menetrendjét, eszerint az új bajnoki szezon október 7-én indul. A nyitó rangadón a RacioNet-Honvéd játszik az A Híd-OSC-Újbudával a Nyéki Imre Uszodában, 19 órától.

A Bikás parki szárazedzésre kilátogatott Hoffmann Tamás polgármester is, aki nagy izgalommal várja az új szezont. - A vízilabda Újbudán nem csupán meghonosodott, hanem olyan csapattal erősödött, amely akár magyar bajnok is lehet – jelentette ki a polgármester.

- Mindenképpen jó játékot, sok nézőt, nagy buzdítást várok ettől a szezontól – mondta lapunknak Vincze Balázs, az A Híd-OSC-Újbuda csapat edzője. - Nemcsak egy olyan csapatról van itt szó, amelyik résztvevője a bajnokságnak, hanem komoly éremesélyes. A nemzetközi színtéren is megmérettetünk, és reméljük, BL-meccseket tudunk hozni a Nyéki Imre Uszodába – mondta.

A komoly erőpróba Franciaországban vár a fiúkra. - Szerda hajnalban utazott Marseille-be a csapat, ahol szeptember 26 és 28 között rendezik a Bajnokok Ligája Marseille-i selejtezőjét, ahol hat csapat küzd a BL következő körébe kerülésért. - Szeretnénk csoportelsők lenni – hangsúlyozta Vincze Balázs -, amire megvan az esély, de nehéz feladat lesz, ezért is végzünk ilyen kemény edzéseket.

Van ok reménykedni, hiszen a főpróba jól sikerült. Az újjáalakult OSC 11:7-re verte a Szolnoki Dózsa-Közgépet a nagyváradi torna első mérkőzésén. Decker Ádám az A Híd-OSC-Újbuda játékosa a csapat hangulatáról beszélt. - Eddig három meccset játszottunk, amiből kettőt megnyertünk, úgyhogy miért is lennénk rosszkedvűek. Várjuk az első fontos megmérettetést, majd az eldönti az igazi hangulatot.

Az OSC az előző szezonban nem kvalifikálta magát a BL-főtáblára, ezért kerültek a selejtező csoportkörbe. Decker szerint jó csapatok jutottak be oda, a továbbjutás már jó eredmény lesz, de a hatos döntő a Bajnokok Ligájában sem elrugaszkodott elgondolás. A magyar bajnokságban eléggé kiegyenlítődött a mezőny. Van három-négy élcsapat, amelyik közel azonos szinten van, úgyhogy izgalmas mérkőzések előtt állunk. A bronzérem megszerzése reális – vélekedett a játékos -, de úgy gondolom, ha ezt a hangulatot és ezt a munkát, amit elkezdtünk, ugyanilyen szinten tovább tudjuk vinni, akkor a döntő is elérhető.

A csapat új felállása nem okozott nehézségeket, mivel a játékosok nagyjából egykorúak és mindenki játszott már mindenkivel. Az összeszokáson már túllendültek, kialakult a csapategység, így inkább már a taktikai elemekre fektetik a hangsúlyt az edzéseken.

- Remek uszodánk van, amelyben a mérkőzéseket és az esti edzéseket tudjuk játszani – emelte ki Vincze Balázs. - A tavaszi-nyári időszakban nyitott medencében, télen sátortető alatt ideális körülmények között tudunk majd dolgozni. A Nyéki szerintem egy ékszerdoboz, ahol hasonló hangulatot tudunk teremteni - ha tele lesz a lelátó -, mint akár a Komjádi Uszodában, akár a margitszigeti Európa-bajnokságon volt. Szeretnénk meghívni minden kerületi lakost, hogy jöjjön, szurkoljon nekünk, érezze magáénak ezt a csapatot, mert amellett, hogy a sikerek személy szerint mindannyiunknak jól esnek, mindent megteszünk azért, hogy a kerülettől kapott támogatást jó védekezésekkel, gólokkal, győzelmekkel háláljuk meg.

HL

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA