Országos Serdülő Atlétikai Bajnokság 2013

Hagyományos helyszínen, de a korábbi évekhez képest közel három hónappal korábban került megrendezésre a serdülőkorú atléták 2013. évi országos bajnoksága. A kétnapos viadal első felvonásában a 15 éves leányok 400 m-es síkfutásában mindjárt három versenyzőnk szerepelt. 

A legjobb eredményt az egyéni csúcsot futó Németh Nikolett érte el, aki 1:03,43-as idejével a 6. helyezést szerezte meg. Az elsősorban 800-m-es Kókai Kata és Bíró Kincső is szépen helytálltak első 400 méteres országos bajnoki futamukban. A 13 éves lányok 600 méteres távján Király Adél a diákolimpia után az OB-n is bizonyította, hogy ezen a távon is ott van a legjobbak között, hiszen hatalmas egyéni csúccsal bronzérmet szerzett. A nap záró számában, a gyaloglásban újabb dobogós helyezéseknek örülhettünk. A lányok futamában a középső korosztályban, erős mezőnyben Molnár Orsi szerzett értékes harmadik helyezést. A nap és az egész bajnokság BEAC-os szempontból legjobb eredményét a gyalogló leányok legidősebb évfolyamában Richter Dóra érte el, aki nagyon szép stílusú gyaloglásával második alkalommal is megvédte bajnoki címét. Így örömmel mondhatjuk, hogy serdülőként minden évben bajnokként végzett a 3000 méteres gyaloglásban. A fiúk 300 méteres gyalogló számában Dani András nagy küzdelemben az 5. helyen végzett. A viadal második napjának eredményei közül Király Adél 300 méteren elért bronzérme kívánkozik az első helyre. 200 méteren Németh Nikolettet az előfutamban elért egyéni csúcsa (27,56) a B döntőbe jutatta, ahol a harmadikként ért célba. 800 méteren Kókai Kata az erősebb futamban indult és végül a mezőny közepén végzett, akárcsak Jánosi Lilla a lányok leghosszabb futószámában, 3000 m-en. Hosszú idő után gátfutásban is indultak BEAC-o atléta lányok a serdülő OB-n. A 300 méteres távon Németh Nikolettől és Bíró Kincsőtől láthattunk biztató versenyzést a jövőre nézve. A 13 éves fiúk második nap 300 és 2000 méteren álltak rajthoz. Mindannyiuknak ez volt az első országos bajnoksága, ami elsősorban a tapasztalatszerzésről szól. Szentváry Lukács Lél, Dani András és Péter valamint Donkó Dávid elszántan vetették magukat a küzdelembe, és ha kitartóan, odaadással edzenek a jövőben minden bizonnyal hamar az élmezőnyben találjuk őket.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA