Nemzetközi sikereket értek el az újbudai kyokushin karatésok

A 11. kerületi karatésok novemberben két nemzetközi versenyen is sikerrel szerepeltek. Korábbi eredmények alapján az öt legnagyobb esélyessel részt vettünk az öt ország részvételével megrendezésre került Szlovákia Open gyerekversenyen, Dunaszerdahelyen.

• Pozsonyi Péter, Gyerek I. könnyű súlyban 4 nyert mérkőzéssel aranyérmet szerzett. • Fris Norbert, Gyerek II. 44 kg-ban 3 nyert mérkőzést követően a döntőben sajnos alul maradt, de így is megszerezte a nagyon előkelő 2. helyezést. • Pozsonyi Tamás ugyanebben a kategóriában 2 nyert mérkőzést követően a későbbi bajnoktól kapott ki, így 3. helyezett lett. • Kupecz Bernadett és Lestál Fanni is esélyesként indultak, de az ellenfeleik aznap jobbnak bizonyultak. A szlovákiai sikereket követően a hónap közepén vettünk részt a Romániában, Nagyváradon megrendezésre került Ifjúsági és U22 Európa bajnokságon. Az Európa bajnokságon 23 ország 470 versenyzője vett részt. A csapatból Milus Kíra, ifjúsági lány 60 kg kategóriában vett részt ezen a kiemelt versenyen. Milus Kíra első ellenfele egy litván lány volt, akivel szemben még a mérkőzés elején pontot szereztünk egy szépen kivitelezett fejrúgással. Ezt követően egy bolgár ellenféllel szemben sajnos most alul maradtunk, így Kíra az 5-8- helyen végzett. Klubunkból Leiter Anett U22 könnyű súlyú kategóriában indulhatott a versenyen, aki 3 nyert mérkőzéssel 2. helyezett lett.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA