Négypárvezősben indult az államtitkár

Tizennegyedik alkalommal rendeztek Balaton átevezést Alsóörs és Siófok között augusztus 9-én. A versenyen Simicskó István sportért felelős államtitkár is indult.

Négypárvezősben indult az államtitkárIdeális körülmények között rajtolhatott a XIV. Balaton-átevező túraverseny mezőnye az alsóörsi strand és a móló közötti területről. A 18,5 kilométeres táv átevezésére 12 kategóriában csaknem ötven hajóscsapat készülődött.

„Színes kavalkád sorakozott fel a célnál: kajakok szlalom, portya, tengeri és túra változatban, indián kenuk, evezős- és fixüléses kormányos hajók, összesen tizenkét kategóriát képviselve. A klasszikus vízijárműveken kívül akadt speciális tervezésű, egyedi darab is. Alsóörs történelmet írt ezen a napon: először fordult elő, hogy a Balaton vizén SUP kategóriában bonyolítsanak le versenyt, igaz, csak fél távon. A ‘stand up paddle’, vagyis az álló evezés igazi kihívás és igazi látványosság volt” – olvasható Alsóörs település weboldalán.

Az indulók között volt Simicskó István sportért felelős államtitkár is, aki szerint a Balaton most is bebizonyította, hogy sokat jelent: élményeket, szabadságot, pihenést és számos kihívást – mondta. – Első alkalommal vettem részt ezen a próbatételen a Magyar Evezős Szövetség meghívására. Egy négypárevezős hajóban lapátolva, a gyönyörű „magyar tenger” szépségeit élvezve, fél távnál egy hullámosabb szakasznál a „gályarabok” nehéz perceit is átélve, végül is sikeresen teljesítettük a távot. Felejthetetlen élmény volt, ezért ajánlom minden kedves újbudai sporttársnak – tette hozzá az államtitkár.

Újbuda

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA