Kórházi látogatás Grosics Gyulánál

Szomorúan kezdődött a 2007-es év Grosics Gyulának, az Aranycsapat tagjának, olimpikonnak, aki egyben XI. kerület Díszpolgára is. A hírek arról szóltak, hogy agyérgörccsel a János Kórházba került. Vendégh Zsolt, a Budai Sport Általános Iskolából látogatta meg.


Megijedtünk, hiszen a hírek arról szóltak, hogy agyérgörccsel a János Kórházba került.

Január első hetében, egy csütörtöki napon, késő délutáni órában rövid időre meglátogattuk kórházi szobájában.

"Csak arra emlékszem, hogy megszédültem a konyhában s már a következő mozzanat szinte a János Kórház volt. A kötés a fejemen ezt jelzi. Egy éve már volt hasonló rosszullétem, éppen a nyolcvanadik születésnapom előtt. A szervezet már nem a régi. Ma egész nap csak vizsgáltak, már azt hittem, sose lesz vége. Bizakodok. Hosszú és fárasztó év van mögöttem, ez biztosan közrejátszott." - idézi fel a rosszullét napját.

Míg a kórházi látogatási idő néhány percét az ágy szélén ülve töltjük, szinte pillanatonként cseng a mobiltelefonja. Ismerősök, barátok, a média képviselői érdeklődnek, hogy van, mi történt vele. Egyedül van a szobában, nem hiányolja a tévét, rádiót, bőven adnak élményt a telefonon érdeklődők szavai. Fáradtan, de végtelenül türelmesen válaszol minden kérdésre.

Arról faggatom, mennyire viselte meg Puskás Ferenc halála. "Nagyon összeszedtük magunkat Buzánszki Jenővel a temetésre, régóta tudtuk Öcsi bácsi szomorú állapotát és felkészültünk már lélekben erre. De igazából nem ez volt a megterhelő. "Rossz szokásom", amelyről nem akarok lemondani sohasem, hogy mindenhová elmegyek, ahová hívnak. Ezt most azért át kell gondolnom, többet kell pihennem. Hívnak most is Amerikába, Németországba, vidékre iskolákba. Szeretettel és örömmel mennék, de a tempón jócskán változtatnom kell. Gyerekek között egyébként csodálatos érzés ülni, ők a jövő, s ez óriási energiát ad nekem. Úgy érzem, van még feladatom."

Grosics Gyula ez év február 4-én ünnepli 81. születésnapját, remélhetőleg már otthon. Tervei vannak, de ahogy fogalmazott: "már módjával". Szóba került még a beszélgetésben egy tavaszi székelyföldi, kovásznai körút terve, de mindez attól függ, a tavasz a felépülés időszaka lesz-e.

Szerencsére a rosszullét, a kórházba kerülés ellenére szellemileg rendkívül friss, s ahogy kikísért minket a folyosón a búcsúzáskor, a mozgása is igazán fiatalos volt.

Kívánunk neki mielőbbi felépülést, egészséget.

Vendégh Zsolt - Budai Sport Általános Iskola (2007. 01. 07.)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA