Junior bajnok a BEAC-Csata Újbuda KA kosárlabda csapata
Dinamikus játékával sorra verte ellenfeleit a BEAC-Csata a Nemzeti Leány Junior Bajnokságon, amelyet a BEAC kosárlabda szakosztály szervezett március 16 és 19 között. A bajnoki mérkőzéseket messze felülmúló hangulatban kezdődött a döntő az évadban eddig veretlen Vasas Akadémia és a hazai pályán játszó BEAC-Csata Újbuda KA csapatai között. Végig lendületesen, koncentráltan küzdöttek a játékosok mind a két oldalon, de a hazai csapat fokozatosan egyre messzebb került vendégétől. A közönség a mérkőzés vége előtt állva tombolt a 15 pontos előnynél. Bár a Vasas játékosai még tudtak faragni a hátrányon, de ez a tényen már nem, csak a végeredményen változtatott (84-75): BAJNOK LETT A BEAC-CSATA ÚJBUDA KA EGYÜTTESE!
A játékidő végét jelző hang után a játékosok egymás nyakába csimpaszkodva ünnepelték a győzelmet, amit a közönség üdvrivalgása kísért. Levágták a kosárlabda palánk hálóját, és a lelátó felől a dobszó még hosszú percekig nem csillapodott.
A döntőre legalább ezer ember gyűlt össze, ami egy utánpótlás meccsen önmagában fantasztikus élmény. A BEAC-os lányok megérdemelték a sikert, ugyanis emberfeletti energiát raktak bele bajnokság a négy napjába. Az ünnepélyes átadón számtalan egyéni díjat is besöpörtek. Boros Dorka lett a csapat legjobb játékosa, Pusztai Petra pedig a bajnokság legjobb védő játékosa. Az edzők szavazati alapján az AllStar csapat tagjai közé került Lelik Réka és Pusztai Petra. A döntő legértékesebb játékosa Lelik Réka lett (46 IBM).