Jól szerepelt Újbuda a Nemzeti Vágtán

Fodor Szabolcs Taksony nevű lovával hosszú másodpercekkel előzte meg saját csoportjának versenyzőit a szombati előfutamon. A vasárnapi középdöntő azonban már olyan komoly ellenfeleket tartogatott számára, mint a tavalyi győztes Bácsalmás, és a mindig jól szereplő Balatonalmádi, így az újbudai huszár harmadikként vágtatott át a célvonalon. A Nemzeti Vágta döntőjét végül Demecser nyerte Gajdos Zsolttal a nyeregben. A kerület lovasát az idei Vágtáról, és a felkészülésről kérdeztük.

Harmadszor képviselted Újbudát a Nemzeti Vágtán, de alig tudunk rólad valamit. Az a fajta lovas vagy, aki már a nyeregbe született? Elég korán kezdtem, az biztos. Édesapám ismertetett meg a lóval gyerekkoromban, ő képzett évekig ezen a pályán. A lovak szeretete így már korán belém ivódott, ennek is köszönhető, hogy ma már részben én vezetem Kamaraerdőn a Történelmi Lovastúra Egyesületet. Magam is részt vettem például az Őseink útján elnevezésű maratoni túrán, melynek alkalmával 1700 km-t lovagoltunk az Ural lábától egészen Budapestig. Mesélj egy kicsit Taksonyról! Úgy hallottam, nem éppen simulékony természet… Érdekes módon Taksony, az angol telivér szöges ellentéte mindannak, amit egy lovas kívánhatna magának. A lovat a Dióspusztai idomítótelepen vettük két héttel a tavalyi Vágta előtt. Amikor a tenyésztő végigvezetett az istállón, máris kipécéztem magamnak Taksonyt. Mikor rákérdeztem, a tulaj minden erejével megpróbált lebeszélni a lóról különböző problémái miatt, de én nem tágítottam. Nekem ez a ló kell! - mondtam, és nemsokára a gyakorlatban is megtapasztalhattam, milyen gondokról beszélt. Taksony a legfinomabban fogalmazva is kiszámíthatatlan, nehezen lovagolható ló. Hogy értsd, miről beszélek, versenypályás futtatása alkalmaival tíz zsokéból nyolc nem hajlandó ráülni. A gúnyneve is Zorró lett, hiszen ha megindul, árkon-bokron rohan megállíthatatlanul. Ha ez még nem lenne elég, egy kezeletlenül hagyott farkasfognak köszönhetően Taksonynak gondjai vannak a jobbra fordulással is, hiszen a fog éppen az irányításban főszerepet játszó zablához esik. A Vágtán szerencsénk volt, hiszen a Hősök tere körpályáján végig csak balra kellett fordulni (nevet). Mégis miért ragaszkodtál hozzá? Nem tudok mást mondani, minthogy megéreztem benne valami pluszt. Taksony nehéz tulajdonságait éppen azzal tudom kiküszöbölni, hogy sokat vagyok vele. Neki nagyon fontos, hogy ismerje a gazdáját, és nekem is ugyanannyira kell ismernem őt. Hogyan készültetek az idei Vágtára? 2009-ben a verseny előtt vettük a lovat, így még nem volt időm kiismerni. Az elmúlt évben azonban rengeteget edzettük a lovat a Kincsem Parkban, versenyeken indítottuk, így sokat fejlődött ő is és én is. A laikusok talán nem tudják, de a ló nem az edzésektől, hanem elsősorban a versenyektől fejlődik. Idén azonban a versenyszabályzat is változott, az esélyegyenlőség jegyében levitték a generál hendikep számot (a ló versenyeztetésével növekvő, minőséget, gyorsaságot jelölő érték) 50-re. Ez sokat számít, hiszen a tavalyi győztes Bácsalmás lova már 2009-ben 70-es hendikeppel rendelkezett. Az előfutamon már az első pillanatokban nagyon elhúztál a többiek előtt. Biztos voltál a győzelemben? Rendkívül izgatott voltam a start miatt, hiszen az induláson nagyon sok múlik. Volt is miért aggódni, hiszen az egyik ló már a start előtt megugrott, Taksonyt is alig bírtam visszafogni. Aztán nagyon jól indultam, a rövid egyenes végére élre tudtam állni, innentől pedig már viszonylag könnyen tudtam tartani a pozícióm. A Középdöntőn már nagyon nagy tempót kellett diktálnunk az erős ellenfelek miatt, így kisodródtunk a külső ívre, ami időveszteséget jelentett. Amire viszont nagyon büszkék vagyunk, hogy elvihettük az egymillió forinttal járó futamgyőztes díját. Most, hogy vége a Vágtának, mivel fognak telni a napjaid? A hétköznapjaim talán nyugodtabban lesznek, de nem sokáig. A következő évi versenyre már hamarosan el kell kezdeni a felkészülést, hiszen ha a ló túl sokat pihen, elölről kezdhetjük az egészet. Folyamatosan figyeljük a versenyszabályzat változásait is, hiszen azokra időben kell reagálnunk. Mellesleg pedig 30 ló ellátásáról, lovagoltatásáról gondoskodom minden nap a telepünkön, így nem igazán fogok unatkozni. A versenypályától indulva végig az Andrássy úton ezúttal is a Vágtán induló települések önkormányzatainak sátrai sorakoztak. Újbuda standjánál, mint ahogy eddig minden évben, ezúttal is nagy volt az érdeklődés. Újbuda Önkormányzatának dolgozói beszélgettek az érdeklődőkkel, városunk emblémáját viselő sapkával, legyezővel ajándékozták meg őket. Az Őrmezei Közösségi Házban működő Tarka színpad művészei pedig idén is rövid jelenetekkel szórakoztatták a nagyérdeműt.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA