Ismét szurkolhatunk a Rebelsnek

A 2012-es szezon jelentős változásokat hoz. Az Újbuda Rebels a fejlődés és a növekedés érdekében három fronton is csatába indul. A kezdetek óta cél, hogy a szakosztály ne csak egy-két szezont "letudó", a játékosok kiöregedésével megszűnő csapat legyen. A folyamatossághoz, a fennmaradáshoz elengedhetetlen a háttér, az utánpótlás megszervezése, kialakítása. Ezért indítjuk el második csapatunkat, a Rebels 2-őt a divízió II-es bajnokságban.

A cél a minél több játéklehetőség megteremtése. A tavaszi idényben minimum ötször, de reményeink szerint akár hétszer is pályára lép a Rebel2!

"Hazai" mérkőzéseinket - megfelelő méretű szabad pálya hiányában - most sem Újbudán, hanem a tavaly megszokott környezetben, Újpesten rendezzük meg. Első mérkőzésünk április 7-én lesz.

Ebben az évben, várhatóan ősszel az Újbuda Rebels a junior bajnokságban is érdekelt lesz. Az egyesület fiataljai így nem csak edzéseken, egymás közötti játékban, hanem élesben is megtapasztalhatják, gyakorolhatják az eddig tanultakat. Az idei legnagyobb kihívás számunkra azonban a HFL lesz. A hazai amerikai foci legfelsőbb osztályában a tervek szerint ősszel lépünk pályára. Nem hivatalos erősorrend alapján itt Magyarország öt legjobb együttese száll versenybe a Magyar bajnoki címért a Hungarian Bowl-ért!

Terveink szerint a HFL mérkőzéseinket a XI. kerületben tudjuk majd megrendezni. A célok megvalósítása nem kevés anyagi teherrel és munkával jár, amely a jelenlegi gazdasági helyzetben komoly kihívást jelent. Sok segítséget kapunk az Újbuda Sportjáért felelős Kft-től, de folyamatosan keressük a támogatókat, szimpatizánsokat.

DIVÍZIÓ II-ES VERSENYNAPTÁR:

2012.04.07. REBELS2 - PÉCS20

2012.04.29. SZOMBATHELY - REBELS2

2012.05.13. TATA - REBELS2

2012.06.03. REBELS2 - ZALAEGERSZEG

2012.06.17. VESZPRÉM - REBELS2

2012.07.01. ELŐDÖNTŐK

2012.07.14. DÖNTŐ

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA