Ismét győzött az Újbuda Rebels

A Rebels hozta a kötelező győzelmet, míg a vendégek csapata ezúttal inkább csak "őrlángon égett". Egyhangú mérkőzésen nyertek a lázadók, így továbbra is veretlenül állnak a bajnokságban, a pontarányukon pedig tovább javítottak.
Az érme feldobást a veszprémiek nyerték, a választást a második félidőre halasztották, így a hazaiak kezdtek. Rögtön az első drive-ból egy Bóbis Szabolcs futással szereztek pontot, sikeres extra rúgással. A veszprémiek védelme leginkább falmunkában jeleskedett, de nem igazán találtak fogást a lázadókon. A zöld mezesek folyamatosan haladtak előre, passzokból Kocsis Péter, Farkas Zoltán, Végh Lőrinc és Wellner Gábor szerzett TD-ket, és a futások is gyönyörűen működtek. Az első félidő végére elérték a mercy rulet, így a mérkőzés második felében már gyorsan pörgött az óra. A szünet után lehetőséget kaptak a cserejátékosok is, szinte minden poszton. Az eredményben ez némileg megmutatkozott, alább maradt a "pontdarálás", a harmadik negyed pedig mindössze egy-egy Rebels offense és defense drive-ból állt. A mérkőzés végére még sikerült egy TD-t szerezni a hazaiaknak, így az újoncok is hozzájárulhattak a sikerhez. A Rebels a következő mérkőzését is hazai pályán játssza, akkor a Zalaegerszeg csapatát fogadják, akik ellen hasonló teljesítmény kell nyújtani a rájátszásba jutásért. Köszönjünk a biztatást a szurkolóknak ezúttal is, és szeretettel várunk mindenkit két hét múlva, május 28-án a Tábor utcai sporttelepre! Végeredmény: 48 : 0 (20 : 0, 21 : 0, 0 : 0, 7 : 0)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA