Hetven gól a női kézilabda rangadón

Újbuda TC - Orosháza-Gyopárosfürdő KSC 40-30 (24-15)

Kézilabdában ritka, gólokban gazdag mérkőzést vívott egymással november utolsó szombatján az NBI/B. Keleti-csoportjának első két helyén álló csapata.
Még az őszi krónikához tartozik, hogy az Újbuda TC lányai egy hete idegenben, Hajdúnánáson 25-21-re bizonyultak jobbnak a vendéglátóknál, s igen értékes két ponttal térhettek haza. Most a MAFC Gabányi László sportcsarnoka volt az itthoni helyszín. 


Az előmérkőzésen a Sellei Zoltán edző ifjúsági csapata hatgólos győzelmet aratott s ez megadta a kellemes alaphangulatot. De nézzük az Orosháza elleni igen fontos felnőtt találkozót. Az újbudai lányok listavezetőként léptek a pályára, így igazán bizakodva néztünk a találkozó elé. 

Az első néhány percben némileg megijesztettek minket, hiszen a 2:4-et mutatott az eredményjelző. Aztán hirtelen minden megváltozott, lassan, de biztosan felőrölték a vendégek ellenállását. A félidő közepén már 15:8-as előnyt írhattunk fel. Láthatóan sikerült semlegesíteni az orosháziak jól felépített, bal szélre és az átlövésekre épített támadójátékát. A félidő már kilencgólos (!) előnyt mutatott javunkra. A mai napon láthattunk szép kapusteljesítményt Székely Zsófia és Pethő Renáta "közös munkája" révén, míg igazán kreatív és harcos kapura fordulásokat Forgács Judit részéről, s Burai Edina egyenletes szélsőjátékával vagy éppen átlövéseivel tűnt ki. A második félidőben a korábban megszerzett előnyt kisebb hullámzásoktól eltekintve biztosan tartották a lányok s arattak tízgólos győzelmet. 

"Ma ismét jól játszott az egész csapat, mindenkinek volt egy szép és egyedi felvillanása. Ami a kívülállónak is feltűnt, hogy igazán átgondolt és hatékony volt a védekezés. Dacára annak, hogy gólzáporos, már-már kosárlabda eredményre emlékeztető mérkőzést láthattak a nézők." - összegezte e szombat estét Vladár László, az Újbuda TC ügyvezető alelnöke. 


Tíz forduló után immár 5 ponttal megugrott a mezőnytől az Újbuda TC, méghozzá úgy, hogy eggyel kevesebb mérkőzést játszott. Reméljük, ezt az egyre jobb teljesítményt nem hátráltatják sérülések. Biztató az is, hogy a felnőttekkel együtt halad az ifjúsági és serdülő csapat is teljesítményben. Ez azért is fontos, mert az utánpótlás milyensége évekre meghatározza az első csapat teljesítményét. S ez adja meg a minőségi előrelépés hátterét. 


A naptári év utolsó itthoni záró mérkőzésére december 13-án 17 órakor kerül sor, az ellenfél a Szeged-Dorozsma-Algyő KSE csapata lesz. Reméljük, minél többen látogatnak ki erre a mérkőzésre, ahol újbudai őszi bajnokot avathatunk! 


Hajrá Újbuda! Hajrá Goli!

Vendégh Zsolt - Újbuda TC (2008. 12. 01.)

 

Kapcsolódó link: sport.ujbuda.hu

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA