ELMARAD!!!! - A hétvégén indul a Balatonátúszás
Sport | 2013. július 5.
A Balaton-átúszás kerületi csapatát három éve Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő szervezi, aki azt reméli, idén is legalább száz kerületi ugrik majd vízbe a kijelölt napon. Az eredetileg július 6-ra tervezett akcióra nemcsak a hosszú távú úszókat várták. – Évente 10-12 ezren ússzák át a Balatont, a mi csapatunkban a legfiatalabb jelentkező 6 éves volt, a legidősebb 80, úgyhogy ha valaki nem időre úszik, nincs szüksége komoly edzettségre – mondta el a szervező.
A résztvevőknek a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km hosszú szakaszt kell teljesíteniük. A képviselő szerint a csapatba tartozásnak számos előnye van. A nagy eseményre a jelentkezők közösen készülhetnek fel, közösen utazhatnak, és kedvezményeket is kapnak a nevezési díjból. - Azt szeretnénk, ha az iskolástól a nagypapáig minden korosztály együtt élhetné át ezt a felemelő élményt. Családokat, baráti társaságokat, és munkahelyi közösségeket is várunk, akik átúszták már a Balatont, és azokat is, akik most jönnének először – mondta el lapunknak Junghausz Rajmund.
A szervezők ügyelnek a biztonságra is, a rajt után 20-30 méterenként hajók vigyáznak a versenyzőkre. Ha valaki menet közben úgy érzi, pihennie kell, kiszállhat ezek egyikére, és kis idő után folytathatja az úszást. Az elmúlt években a kedvezőtlen időjárás többször meghiúsította a rendezvényt, ezért idén is előfordulhat, hogy másik hétvégére napolják az akciót. Junghausz Rajmund ezért arra kér mindenkit, rendszeresen figyelje a Balaton átúszás honlapját.