Elindult az építkezés a Tüskecsarnokban

Lezajlott a közbeszerzési eljárás, a pályázaton nyertes kivitelező cég így megkezdhette a munkálatokat a 16 éve szerkezetkész állapotban árválkodó Tüskecsarnokban. A kormány tavaly tavasszal döntött úgy, 5,9 milliárd forintból befejezi a félbehagyott beruházást, ezzel pedig létrehozza az ország legjelentősebb multifunkciós sportkomplexumát.

Az első kapavágásnak lehetett tanúja a honi média az egyelőre még rideg betonfelületekkel és fémszerkezetekkel tagolt Tüskecsarnok sajtótájékoztatóján. Az eddig kihasználatlan épületben megkezdődött a tényleges munka, melynek eredményeként jövő tavasszal már az első ütem átadását ünnepelhetjük. - Először a 4000 fő befogadására alkalmas nagycsarnok készül el, a második ütemben a munkacsarnokot és a mélygarázsszinteket fejezik be 2014 szeptemberéig, az uszodakomplexum átadása pedig 2015 első felében várható - tájékoztatott a határidőkről Simicskó István sportért felelős államtitkár. Egy tavalyi kormányülésen ugyanis arról született határozat, a csarnok mellé 2,2 milliárd forintból uszoda is épüljön. A Kistüskének is nevezett épületben 25 méteres tanmedence és 50 méteres versenymedence kap helyet, utóbbi köré ezer fős lelátó épül. Vígh László sportfejlesztésekért felelős kormánybiztos elmondta, a 20 sportág művelésére alkalmas komplexum a verseny és szabadidősport budapesti fellegvára lesz, ahol diákok, profik, vagy hobbi sportolók egyaránt megtalálhatják a számításukat. Az ország legmodernebb multifunkciós sportcsarnokában egyebek mellett fitness terem, fallabda pálya, mászófal is helyet kap, de a látogatókat életmód tanácsadással és diagnosztikai szűrésekkel is várják. A kivitelezők már a munkálatok elején beépítik az aréna padlójába a jégpálya hűtő rendszerét, de a nagycsarnok ennél jóval több funkciót lesz képes ellátni. A pályát úgy alakítják ki, hogy akár kézilabdameccset, akár koncertet rendeznek az épületben, pár óra alatt le tudják cserélni a burkolatokat. A csarnok tüskéi speciális éjszakai világítást kapnak, amellyel a komplexum Budapest egyik új látványosságává válhat.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA