Egyetemi és Főiskolás Bajnokság
Sport | 2013. június 3.
Időrendben haladva az első egyesületi érdekeltségű szám a női 1500 méter volt, itt a BEAC és az ELTE képviseletében indult Kenesei Zsanett, aki az első körben meggyőző fölényre tett szert, és nagy különbséggel nyerte a bajnokságot. Ugyanazen a távon Varga Bálint szintén jól teljesített, a 7. helyen ért célba.
Kovács Abigél még ifiként a meghívásos 400 méter futamában magabiztos futamgyőzelemmel ért el egyéni csúcsot.
Kicsit később került megrendezésre a férfi 3000 méter akadályfutás, ahol Dani Áron az olimpikon Minczér Alberttel könnyedén tartotta a tempót az utolsó méterekig. Áron nagyon imponálóan versenyzett, végig rendezett futást hajtott végre, harmonikusak voltak az akadályvételei. Ideje pedig az U23 Európa-bajnokság szintidején belüli eredmény.
A vasárnap reggeli versenyprogramot Südi Anna kezdte 5 kilométeres gyaloglással. Anna kiváló egyéni csúcsot ért el, pályán megközelítette az ifi világbajnokság szintidejét, a táv jelentős részét egyedül megtéve.
Dél környékén kezdődtek a 800 méterek, elsőként a női meghívásos futamban F. Tóth Anna ért el nagy egyéni csúcsot. Ezután az egyetemista futamban Perjés Fanni, Pernesz Zsófi és Kenesei Zsanett is harcba szállt a bajnoki címért. A taktikai versenyt végül kis különbséggel Zsanett a 2., Fanni 3., Zsófi kicsivel lecsúszva a dobogóról a 4. helyen fejezte be.
A férfiak hasonló távján a legjobban Dani Áron teljesített, kemény iramú versenyben a 4. helyen végzett. Szintén indult még ebben a számban Sándor Krisztián, Gyurcsó Gergő és Dohoczki Tamás.
Nováky Csaba hármasugrásban a bajnoki versenyben a 3. helyen végzett.
Csere Gáspár szezon vége ellenére egy nagyon magabiztos, egyenletes 5000 métert futott, a táv jó részében csak az idővel küzdött és nyerte könnyedén az abszolút versenyt. Ugyanezen a távon Ferenc Kata a 6. helyen ért be.
A zárószám a 2. nap végén a 4x400-as váltók futama volt. A női versenyben az ELTE csapata Perjés Fannival és Kenesei Zsanettel utolsó emberekként izgalmas versenyben bajnoki címet szerzett (mint megtudhattuk, az ELTE-nek kerek negyed század után).
A férfi váltók versenyében a legjobb eredményt az ELTE képviseletében Dohoczki Tamás és Bende Imre érte el, az előkelő 2. helyen végeztek, Imi ezen kívül szombaton 100 méter B döntőjét magabiztosan nyerte.
A BME váltóját Sándor Krisztián, a SZIE váltóját pedig Gyurcsó Gergő is erősítette.