Egerben ért véget a MAFC győzelemsorozata

Az első és a második találkozott Egerben, és ahogy várható volt, a védekezés dominált a mérkőzésen. A hazaiaknál Garamvölgyi Ákos újult erővel tért vissza sérüléséből, míg a vendégeknél az előző heti betegségek miatt Fodor Kristóf és Misek Levente csereként kezdett, Gorzsás Krisztián pedig otthon maradt. A MAFC sikerszériája megszakadt.

Az első negyed elején Lakosa Zsolt pontjaival tartotta a lépést a listavezető MAFC, de messze nem volt olyan gördülékeny a játékuk, mint az Erdei Ádám vezette Egernek. Ezért is meglepő, hogy a parázshangulattal nem bírtak a hazaiak, majd a megítélt technikai után láthatóan a játékvezetők veszítették el a fonalat. Vavra András joggal reklamálta, hogy amikor már minden fault után büntető jár, akkor nem szabad alkalmazni az előny-hátrány szemléletet, de stílusa szintén technikait ért volna.

Fodor Kristóf becserélésével sikerült stabilizálni a vendégvédelmet, majd a második negyed elején az ő hárompontosaival meg is tudott lépni hét ponttal a MAFC (19:26). Az Eger azonban pótolni tudta vezérének hiányát, Csabák Balázs és Garamvölgyi Ákos kosaraival újra szoros lett mérkőzés a nagyszünetre (29:31).

A második félidőt imponálóan kezdték az egriek, tiszta betörés-leosztás szituációkból folyamatosan helyzetet tudtak kialakítani. A MAFC védelme nemcsak azért volt gyenge, mert képtelen volt az elzárás szituációkat és a betöréseket levédeni, hanem az is komoly kritika, hogy ebben a negyedben a hazaiak kilenc támadólepattanót szedtek, amelyből tizenegy pontot szereztek! A vendégek annak is örülhettek, hogy az Eger mindössze négy pontos előnyt tudott kicsikarni (57:53).

Az utolsó negyed újra a kemény védekezésről szólt mindkét oldalon. Öt perc alatt egy-egy mezőnygólt tudtak a csapatok összehozni. Ekkor lendült be a mafcos Lakosa, aki kétszer fault közben dobott ziccer és a plusz egy büntetőt is értékesítette, ezzel pedig már a vendégek vezettek. A bedobó kirobbanó teljesítménye reményt adott a fővárosiaknak, de mások nem tudtak felnőni hozzá támadásban, míg a hazai csapatból többen is betaláltak. Kétpontos egri vezetésnél még a MAFC támadhatott, de már igazi helyzetre sem futotta.

Eger – MAFC 67:65 (17:16, 12:15, 28:22, 10:12)
Legjobb teljesítmények: Máté (15/3 pont), Zsemlye (14 pont és 12 lepattanó), Erdei (13/3 pont és 8 kiharcolt fault), Garamvölgyi (10 pont és 8 lepattanó); illetve Lakosa (18 pont), Vavra (15 pont), Fodor (14/9 pont).

Következő mérkőzés:
MAFC – Salgótarján, 2014. március 14. (péntek) 19:00; Hauszmann Alajos utca 5.
forrás: kezdo5.hu

kezdo5.hu (2014. 03. 10.)

Egerben ért véget a MAFC győzelemsorozata

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA