Díjazták a diákolimpikonokat

Véget ért az egész tanévben zajló kerületi diákolimpia, melynek alkalmából díjkiosztó ünnepséget rendeztek a Polgármesteri Hivatal nagytermében. A több ezer diák bevonásával megszervezett versenysorozat nemcsak részvételi rekordokat döntöget a kerületek között, de az eredmények is azt jelzik, Újbudán nagy tehetségek vannak születőben.
Az elismeréseket Hoffmann Tamás polgármester osztotta ki, de a díjak átadásában olyan kerületi büszkeségeink is segédkeztek, mint a Papp László-ösztöndíjas Pataki Viktória válogatott öttusázó, valamint az ugyancsak ösztöndíjas Kolossváry István válogatott atléta, de Zwickl Dániel nemzetközi hírű asztaliteniszező is megtisztelte jelenlétével az eseményt. Szőnyi Ildikó, Újbuda Önkormányzatának sportszervezője elmondta, az egész tanévben tartó versenysorozat - a többi kerülethez képest - magasan itt zajlott a legnagyobb létszámmal, de ebben a városrészben lehetett a legtöbb sportágban is elindulni. A hónapokig folyó olimpiai megmérettetésen az atlétikai számoktól kezdve a kosárlabdán keresztül egészen a bowlingig, szinte minden területen képviseltette magát a részt vevő 24 iskola. A nagyszabású versenysorozat népszerűségét a számok is jól mutatják: a 94 napon keresztül tartó középiskolás bajnokságon 1500 diák vett részt, 13 sportágban megméretve magát. Az általános iskolák versenyében 12 sportágban 4500 tanuló sportolt, összesen 65 napig. Az egész éves diákolimpia lezárásaként a tanévzárókig 650 oklevelet adnak át a legsikeresebb versenyzőknek és testnevelő tanáraiknak. Az általános iskolák közül a Grosics Gyula sportsuli kapott külön serleget kiemelkedő teljesítményéért, a középiskolák sorából pedig a József Attila Gimnázium végzett a legjobb helyen. A kerületi diákolimpia díjkiosztó ünnepségén egyénileg is jutalmazták a legtöbb pontot szerző vagy a legtechnikásabb sportolókat, így 18 közép és 6 általános iskolás diák vehetett át különdíjat. A legtöbb trófea a legnépszerűbb iskolai sportágban, a labdarúgásban született, külön elismerésben részesültek a kapusok, csatárok és a gólkirályok. Az első három középiskolai helyezett a budapesti, majd az országos versenyeken küzdhet tovább a legjobbaknak járó címekért.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA