'Büszke vagyok a honvédos olimpikonokra'
Sport | 2012. augusztus 14.
"Sportemberként magam is tudom mit jelent az áldozatvállalás és az elkötelezett következetesség egy adott sportág többé-kevésbé tökéletes elsajátítása érdekében" - nyilatkozott a politikus az olimpiai élményeiről.
"A honvédos sportolók rengeteg energiát fektettek olimpiai felkészülésükbe, ami tiszteletre méltó, hiszen nemcsak önérdekből, hanem értünk, hazánkért is teszik. Erőn felüli teljesítmény volt az, ahogyan kivívták a győzelmet az Olimpián.
Az Olimpia megkezdése előtt sorra látogattam az edzőtáborokat. Jártam Szolnokon, ahol Csipes Ferenc kiváló szakértelemmel készítette fel a lányokat, akik bizonyságot tettek elszántságukról. Megnéztem, hogyan készülnek öttusázóink, cselgáncsozóink, úszóink is. Az akkor megjósolt öt-hat érem valósággá vált, sőt ebből két arany, egy ezüst és egy bronzéremmel tértek haza olimpikonjaink.
Nincsen igazán alkalmas kifejezés a köszönetnyilvánításra, inkább merjük őket példaképnek nevezni és tekinteni. Büszke vagyok Kovács Katira, Kozák Danutára, Szabó Gabira, Marosi Ádámra és a többiekre, mert kellett az ő teljesítményük is ahhoz, hogy a Magyar Olimpiai Csapat az éremtáblázaton az előkelő kilencedik helyre kerüljön a megszerzett 8 arany, 4 ezüst és 5 bronzéremmel.
Nagy öröm számomra, hogy a Budapesti Honvéd lett a legeredményesebb magyar sportegyesület. A fantasztikus sportolóinknak, kiváló edzőinknek, szakosztályvezetőinknek köztük Horváth Gábornak, a kétszeres olimpiai bajnoknak, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Budapesti Honvéd Sportegyesület közötti jó együttműködésnek is köszönhető a siker" - fogalmazott a politikus.