Biztató őszi kezdet az újbudai női kézilabdában

2007 őszén még Óbudai Goldberger, majd ez év nyaráig Újbudai Goldberger SE néven követhettük nyomon azt, amely mára már teljesen Újbuda TC. lett. Közben e csapat három évtizednyi várakozás után megjárta az első osztályt. A biztató évkezdés után sajnos kicsúsztak az NB I-ből. Emellett két edzőváltás is történt a csapatnál. 2008 tavaszán, egy nehéz pillanatban végül Ökrös Csaba, a kézilabdasport elismert szakembere vette át a "golis" lányokat.


A csapat nagyobbik fele az elmúlt idény végén teljesen lecserélődött, s a nyári alapozás után az átalakult csapat biztató előkészületi tornaeredményei is jelezték, hogy jó esélyekkel vág neki az NBI/B Keleti-csoportjának a gárda. Azzal a nem titkolt céllal, hogy ismét a legjobbak közé kerüljön vissza.

"Az erőviszonyok ismeretében az első három hely bármelyikére alkalmasak vagyunk. Sok összetevője van az eredményességnek. Az ellenfelek ismeretén túl az elvégzett munkában bízhatunk. Reméljük, sérülések nem hátráltatják ezt. Szinte teljesen kicserélődött a játékoskeretünk, 5 játékos maradt a múlt évi Goldbergerből, míg hét új játékos jött, s ehhez két ifjúsági csatlakozott még." - mutatja be csapatát Ökrös Csaba.

Négy forduló után a felnőtt és az ifjúsági csapat is eddig veretlenül, 8 ponttal vezeti a tabellát, s ehhez még igen imponáló 125-91-es és 141-89-es gólarány is társul. Örömteli, hogy a serdülők is követik a "nagyok" eddigi eredményességét. Lányaink már teljes egészében "újbudaiak", de azért hosszú időn keresztül a "hajrá Goli!" fog még elhangozni a lelátóról, de azért rögtön utána már, hogy "hajrá Újbuda!". Ahogy például Debrecenben is még jó ideig "lokiznak" a szurkolók.

A felnőtt csapat október 11-én nagyon fontos mérkőzést játszott itthon a Gyula csapatával. Az ellenfél jó képességeit előzetesen lehetett tudni s ezért nem könnyű mérkőzésre számított a szurkolótábor. Az első félidőben egyik csapat sem tudott egygólos előnynél többet kiharcolni. De ami fontos, színvonalas, jó iramú játékot láthattunk. Sajnos az elérhető kétgólos előny helyett döntetlent hozott a félidő. (14:14)

Aztán a második játékrészben megijesztettek minket az újbudai golis lányok. A gyulaiak 2-3 gólos, már-már végeredményhez közelítő előnyt szereztek, melyet tartottak hosszú perceken át. Helyzeteinket kihagytuk, több eladott labda, s technikai hiba tarkította a mérkőzést. Érdekes volt számolni a kapufákat is, hiszen az első félidőben főként a gyulaiak, míg a másodikban a golis lányok csattogtatták lövéseikkel a kapufát s okoztak nem kevés fejtörést a nézőknek. Ekkor még egy döntetlenben is kiegyeztünk volna.

Aztán elkövetkezett az utolsó tíz perc, amikor megráztak magukat lányaink s percek alatt nem csupán egyenlítettek, hanem két, majd 3 gólos előnyre s végül győzelemre fordították a mérkőzést 30:27-re. Huszáros hajrá, küzdeni tudás volt a javából, dicséretes végjáték, szemet gyönyörködtető utolsó percekkel. Szép szombat estét ajándékoztak a mérkőzésre kilátogatóknak. A nap krónikája még, hogy az előmérkőzésen az ifjúsági csapat húsz góllal (!) volt jobb gyulai ellenfelénél: 39:19 arányban. Igazán szép és értékes eredmény.

Még annyi érdekesség volt, hogy a csapat emberhátrányban eredményesebbnek bizonyult, mint emberelőnyös helyzetben. Végül is ezért szép és érdekes ez a sportág.

Október közepén, túl az őszi idény harmadán biztatóan áll a csapat. Halkan mondjuk csak ki, tanulva a múlt évi esetből: ha ilyen fegyelmezetten játszik az Ökrös Csaba vezetőedző és Sellei Zoltán utánpótlás-vezető által koordinált felnőtt és ifjúsági csapat, jövőre ismét az európai élmezőnyhöz tartozó magyar klubokat láthatjuk ismét Újbudán, a kőérberki sportcsarnokban.

A csapat legközelebb október 26-án játszik idegenben, majd október utolsó napján itthon fogadja a Bőcs KSC lányait. Bár addig van még más teendő is, hiszen a Magyar Kupában a Tököl biztos, 36:18-as legyőzése után a 3. fordulónál tartanak az újbudai leányok, következő ellenfelük a másik győri csapat, a VKL SE Győr.

Még fontos információ, hogy a nyáron megszűnt Goldberger-honlap után megszületett az új, mely a www.uke.hu oldalon érhető el.

Vendégh Zsolt - Újbuda TC (2008. 10. 13.)

 

Kapcsolódó link: sport.ujbuda.hu

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA