Balaton-átúszás 2010: újbudai csapattal

'Egy szóért : Megcsináltam'

Az ókori görögöknél az úszás az emberi műveltség fokmérője volt.Közéleti tevékenységet nem is vállalhatott, aki nem tudott úszni. Idén a Balaton-átúszás számunkra, Újbudaiak számára különleges élményt nyújthat. A szokásos versenyben, de mégis külön csapatként leszünk számon tartva. Az Újbudáról indulóknak külön mérjük az idejét és sokféle meglepetés vár mindenkire már a felkészülés során is.


5,2 kilométer - Révfülöp és Balatonboglár között, ezt a szakaszt kell legyőzni, megtenni, átúszni. Több mint száz éve ugranak a Balatonba azok, akik kalandvágyból vagy a győzelemért, és még ezer és egy ok miatt éppen azon a napon - sokakkal együtt - át akarják úszni a Balatont.

Idén a Balaton-átúszás számunkra, Újbudaiak számára különleges élményt nyújthat. A szokásos versenyben, de mégis külön csapatként leszünk számon tartva. Az Újbudáról indulóknak külön mérjük az idejét és sokféle meglepetés vár mindenkire már a felkészülés során is. Persze ez a távolság még a gyakorlott úszókat is próbára teszi. Ha komolyan vesszük, márpedig máshogy nem érdemes, akkor valóban fel kell készülnünk a feladatra.

Aki még sosem próbálta, annak sem kell félnie: edzünk, felkészülünk, a rajt után pedig 20-30 méterenként hajók vigyáznak ránk, orvossal a fedélzeten. Ha valaki menetközben úgy érzi, pihennie kell, kiszállhat ezek egyikére, és kis idő után folytathatja az úszást. Itt tényleg a részvétel a fontos. Mindenki a saját maga számára legmegfelelőbb tempót választhatja. Idősek és fiatalok, családok és munkatársak - jöjjön mindenki, aki szívesen mondaná ki azt a szót, hogy megcsináltam.

A Balaton átúszás idén július 24-én szombaton lesz. Most jelentkezzen a Nyéki Imre uszoda pénztáránál vagy a www.megafitness.hu internetes oldalon illetve a +361 310-0519 telefonszámon.

A jelentkezők felkészülési tervet kapnak és tájékoztatást a programmal járó kedvezményekről.

Szélmentes, szép időt kívánok: Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő főszervező

Az Újbudai Balaton-átúszó Csapat szakmai partnere a Kondorosi úti Nyéki Imre uszoda és az Őrmezőn működő Megafitness edzőterem.

Az esemény fővédnöke: Czene Attila, olimpiai bajnok

A projekt létrehozója és főszervezője: Junghausz Rajmund

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA