Átadták az új műfüves sportpályát a Szent Imre Gimnáziumban

Június 1-én, csütörtökön a Szent Imre Gimnáziumban volt az ünnepélyes átadása annak a műfüves sportpályának, amellyel egy korábbi kezdeményezés eredményeként büszkélkedhet az intézmény.

Büszkék lehetnek az egykori és jelenlegi diákok is arra a műfüves sportpályára, amit június 1-én, csütörtökön adtak át a Szent Imre Gimnáziumban, és amit egy tanár- diák focimérkőzéssel, valamint egy papi áldással fel is szenteltek. Az ünnepélyes átadón jelen volt Lakos Imre, alpolgármester és immár országgyűlési képviselő, aki elmondta, örül, hogy a tanárok és a szülők összefogtak és így az önkormányzatnak csak "csekély" szerep jutott a sportpálya felújításában.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA