Átadta játékadományait az OSC a Kossuth Gyermekotthonnak

Véget ért az A-HÍD-OSC-Újbuda vízilabdacsapat december elején indított jótékonysági akciója, amelynek keretében a Kossuth Lajos Gyermekotthon lakóinak gyűjtöttek játékokat. Az elmúlt hetek felajánlásait december 22-én adták át a gyerekeknek.

Első alkalommal támogatta az A-HÍD-OSC-Újbuda a gyermekotthont, de a csapat tagjai szerint akciójuk nem lett volna sikeres a szurkolók és az utánpótlás csapatokban játszó gyerekek segítsége nélkül. A decemberben, jótékonysági akcióban összegyűjtött játékokat karácsony hetének első napján kapták meg a Kossuth Lajos Gyermekotthon lakói.

Az A-Híd-OSC-Újbuda csapatának az idei volt a harmadik szezonja, amelyet a XI. kerületi Kondorosi uszodában kezdett meg. A csapat célja, hogy tíz éven belül már saját nevelésű játékosai játsszanak első osztályú csapatában. Ezért folyamatosan toboroznak a kerületből, és céljuk, hogy minél többen megismerjék őket és szurkoljanak nekik.

Újbuda

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA