A BEAC Atlétika eddigi legsikeresebb szereplése a K&H váltón

K&H váltók történetének legeredményesebb szereplését teljesítették a BEAC atlétái a vasárnapi 19. alkalommal megrendezett viadalon. Szakosztályunk négy csapata állhatott dobogóra, valamint most először fordult elő, hogy a BEAC Atlétika két csapata is aranyérmet szerzett hazánk legnagyobb váltó versenyén.

A nagyszerű szereplést a minimaraton váltók kezdték. A hölgyek között nagy előnnyel (a második helyezettet több mint 4 perccel megelőzve) az első helyen végzett serdülő triónk Jánosi Lilla, Südi Anna, Kókai Kata összeállításban. A férfi mezőnyben mindkét BEAC-os gárda nagyot küzdött, így a tavalyi győztes - tapasztalt atlétákból álló - csapatot megelőzve az első és második helyen is E betűs váltó ért célba. Az élen futott be a Muzsnay Péter, Danku Péter, Vitárius Bence alkotta hármas. Mögöttük, csupán két másodperccel lemaradva, szoros versenyben érkezett második együttesünk, melynek tagjai Richter Bence, Simon Áron, Göllény Zsombor voltak. Vegyes kategória hiányában a fiúk-férfiak közé sorolták a Végvári Ádám, Richter Dóra és Richter László alkotta együttesünket, akik így az ötödik legjobb "férfi" váltóként fejezték be a viadalt. A női félmaraton váltóban a rutinos Ferenc Kata vezette csapatunk két újonc versenyzővel állt rajthoz. Az egyesülethez tavaly csatlakozott Bajnok Sára már a 10 000 méteres OB-n bizonyította elszántságát, kitartását. Mellettük az Eötvös Lóránd Tudományegyetem hallgatója, Szász Anna erősítette a váltót. Mindhárman lenyűgözően futottak, és végül a dobogó harmadik fokára állhattak. Ugyancsak a félmaraton váltóban indult a BEAC-os anyukák csapata, akik a több mint száz együttest felsorakoztató mezőnyben a kiváló 15. helyezést érték el. A váltó összeállítása: Katona Edit, Sápi Éva és Szabó Zsuzsanna volt. A váltók mellett egyéni indulónk is rajthoz állt: Pávai Barna élete első félmaratoni versenyét teljesítette és nagy elszántsággal futva, a holtpontot zokszó nélkül maga mögött hagyva a mezőny közepén ért célba. Gratulálunk minden versenyzőnek, edzőiknek, Szabó Anikónak és Szabó Imrének valamint köszönjük a kísérő szülőknek a segítséget!

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA