Vízilabda: Akár öt OSC-játékos is utazhat a tokiói olimpiára

Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 19 fős, bő olimpiai keretét, amelyben az Eurokupa- és OB I-ezüstöt is nyert OSC-Újbuda öt pólósa is helyet kapott.

Märcz Tamás szövetségi kapitány a 2020-ban Európa-bajnokságot nyert csapatra építette olimpiai keretét is, az akkori válogatott 13 játékosa is utazhat Tokióba.

 

- Bár lassan másfél év telt el a 2020-as Európa-bajnokság óta, de az akkor győztes csapat mindenképpen jó alap az olimpiai keret kialakítására. A tudás ezekben a fiúkban megvolt és most is megvan, jól és eredményesen játszottak akkor, de közben rajtuk kívül is láttam több jó teljesítményt nyújtó játékost. Azt gondolom, egészséges verseny zajlik majd az utazó keretbe való bekerülésért. (...)

 

Olyan játékosokat neveztem meg, akik akár a végső utazó keretbe kerülésre is eséllyel pályáznak! Bekerült az 1998-as születésű Burián Gergely és a 2001-es születésű Konarik Ákos is.

 

Mindkét játékos sok tétmérkőzésen szerepelt az idei szezonban. Magyar bajnoki döntőt és Eurokupa-döntőt játszottak, mindkét játékos meghatározó szereplője volt csapatának - idézi a kapitányt a waterpolo.hu.

 

Az olimpiai felkészülés június 1-én kezdődik a Margitszigeten, az FTC játékosai majd a Bajnokok Ligája nyolcasdöntője után, június 10-én csatlakoznak a kerethez.

 

- Minden felkészülés előtt várakozásokkal teli vagyok, de kár lenne tagadni, ezúttal hatványozottan igaz ez, hiszen mégiscsak egy négy plusz egyéves szakasz végállomásához közelítünk, a legfontosabb nemzetközi eseményen indulhatunk harcba. Optimista, bizakodó vagyok, hiszen a játékosok tisztában vannak a rájuk váró feladatokkal, azzal, hogy pályafutásukat, jövőjüket is meghatározható esemény vár rájuk. Nagyszerű stáb van mellettem, jól dolgozunk együtt, ugyanazt akarjuk. A korábbi nagy nyári eseményekhez, hasonlóan héthetes időszak áll a rendelkezésünkre, hogy fizikailag a legjobb állapotba hozzuk a játékosokat, csapattá érjünk és hogy a minél jobban automatizáljuk a játékunkat - tette hozzá Märcz Tamás.

 

A magyar férfi vízilabda-válogatott 19 fős, bő olimpiai kerete:

 

Kapusok: Lévai Márton (OSC-Újbuda), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)

 

Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Burián Gergely (OSC-Újbuda), Erdélyi Balázs (OSC-Újbuda), Hárai Balázs (OSC-Újbuda), Hosnyánszky Norbert (Honvéd), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC-Újbuda), Mezei Tamás (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (FTC)

 

A válogatott olimpiai felkészülésének programja:

 

Június 1.: Az edzések kezdete a Margitszigeten

 

Június 23-27.: Edzőtábor a horvátországi Sibenikben

 

Június 29. - július 1.: Edzések a Margitszigeten

 

Július 2-4.: BENU Kupa, Margitsziget; ellenfelek: Oroszország, Horvátország, Spanyolország)

 

Július 6-15.: Edzések a Margitszigeten

 

Július 16.: Indulás Japánba, Tochigibe; közös edzőtábor Spanyolországgal

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA