Városrészek Közötti Futás 2018

A Kerület Napjához kötődő "Városrészek Közötti Futást" hagyományosan Újbuda szívében, a Bikás Parkban rendezi meg az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. november 10-én, szombaton.

A rendezvényre érkező családok 9.20 és 10.40 között tudnak nevezni az Újbudai Sportcentrum műfüves sátrában, a regisztrációra és a rajtszámok átvételére is eddig lesz lehetőség annak érdekében, hogy mindenki időben el tudja foglalni a helyét a rajtvonalnál. A közös zenés bemelegítést követően az óvodások örömfutásával kezdődik a program 11 órakor. A szülők a pálya melletti zöld füves területen kísérhetik a piciket.  

 

A hagyományokhoz híven 11 óra 11 perckor dördül el ünnepélyes keretek között a rajtpisztoly és elindulnak a különböző korosztályoknak kiírt versenyek. A diákok nem csak magukért, hanem a sulijukért is futnak a tömegesítési verseny keretében. Azok az iskolák, amelynek a tanulói a legmagasabb létszámmal vesznek rész a "Városrészek Közötti Futáson", külön díjazásban részesülnek. A különböző korosztályok versenyeit a "Válassz Sportot Újbudán 60 felett!" versenysorozat nevezői zárják, 12.30-kor indul a szépkorúak futása.     

 

Az eredményhirdetésre - az időjárástól függően, az összes futamot követően - 13.30 körül várható. Minden korosztály I-III. helyezettje értékes nyereményekben részesül, míg az első 50 befutó - valamennyi korcsoportban - ajándékot kap. 

 

Annak érdekében, hogy a nevezés gördülékenyen menjen és minél kevesebbet kelljen sorban állni a helyszínen, érdemes előregisztrálni a versenyt megelőző péntek délig, azaz november 09-én 12 óráig, ezen a linken: >> ELŐREGISZTRÁCIÓ ITT!

 

A rajtszámokat a helyszíni regisztrációnál vehetik fel az előnevezettek is. Helyszíni nevezés: a fedett műfüves pályán. 

 

A verseny fővédnökei idén is Dr. Simicskó István kormánybiztos, a XI. kerület országgyűlési képviselője, és Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere.

 

Városrészek Közötti Futás, 2018

 

Időpont: 2018. november 10. (szombat)

 

A rajt és a cél helyszíne: Bikás Park, futókör

 

Helyszíni regisztráció: Bikás Park, Újbudai Sportcentrum (1115 Budapest, Bártfai u. 52/b., műfüves sátor)

 

Táv: Korosztályonként változó

 

A tervezett program:

 

9.20 - 10.40: Helyszíni regisztráció (az előnevezetteknek is szükséges)

 

10.50: Közös bemelegítés

 

11.00: Örömfutás ovisoknak

 
11.11: Rajt (korcsoportonként, bővebben lentebb!)

 
12.30 "Válassz Sportot Újbudán 60 felett!" - előnevezetteknek

 
13.30: Eredményhirdetés

 

 

Versenykategóriák:

 

Örömfutás ovisoknak – 200 méter

 

 
I. nevezés (10 éves korig) – 1 kör (kb. 1000 méter)

Külön rajtindítás a nevezések számától függően:

 

1-2. osztályos lány - fiú

3-4. osztályos lány - fiú

 

 
II. nevezés (11-14 éves korig) – 2 kör (kb. 2000 m)

 

 
III. nevezés (15-18 éves korig) – 2 kör (kb. 2400 m)

 

 
IV. nevezés 19-39 éves korig – 2 kör (kb. 2400 m)

 

 
V. nevezés 40-60 éves korig– 2 kör (kb. 2400 m)

 

 
VI. nevezés (60 év felett, csak előnevezetteknek!) – 1 kör (kb. 800m), ill. 2 kör (kb. 1600 m)

 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA