"Válassz Sportot Újbudán!": Ismét tömegeket mozgatott meg a kerület legnagyobb sportrendezvénye - galéria

Többezer gyermek és családjaik látogattak el szeptember 7-én a Sport11-be, ahol az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. immáron tizenharmadik alkalommal megrendezésre került, "Válassz Sportot Újbudán" nevet viselő éves eseménye zajlott.

Ezúttal is is kiemelt érdeklődés mellett, mintegy 70 kitelepülő egyesületi szakosztály és 40 sportág részvételével került - immáron 13. alkalommal - megrendezésre a "Válassz Sportot Újbudán!", amelynek újra a Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont adott otthont szeptember 7-én.

 

A gyönyörű késő nyári időjárás által kísért esemény kezdetén, reggel 9 órakor már jelentős tömeg várakozott a belépésre és a regisztrációra (két helyszínen), és többtucatnyi kerületi iskola is nagy létszámmal képviseltette magát. Mellettük de számos család - kicsik és nagyok - is a kerület legnagyobb sportrendezvényét választották szombati programként.

 

És nem csak Újbudáról, de Budapest más városrészeiből és az agglomerációból is szép számmal érkeztek a sport iránt rajongó és érdeklődő látogatók.

 

 

A eseményt idén is megszervező Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. idén is azzal segített az eseményre ellátogatóknak, hogy ingyenes buszjáratokat indított a Kelenföldi pályaudvar metróvégállomásától, az Etele Plázától.

  

"Minden lehetőség adott Újbudán a sportoláshoz"

  

Az eseményt dr. László Imre, Újbuda polgármestere nyitotta meg hivatalosan, köszöntve a résztvevőket és felhívta a figyelmet arra is, miért kiemelten fontos így, néhány héttel a párizsi olimpiai játékok után az esemény célja, azaz hogy minél több gyermek találja meg a Kánai úton a neki tetsző sportágat.

   

- A gyerekek napja a mai, és mi nyilvánvalóan abban próbálunk segíteni, hogy milyen hasznosabb elfoglaltságot találjanak maguknak abban a kis időben, amit szabadidőnek neveznek. Ha sportról kell beszélnünk, akkor azt hiszem, hogy ma ennél könnyebb dolga nincs a felszólalónak, hiszen éppen befejeződött az olimpia, fantasztikus eredménnyel. Ne becsüljük le, volt már negatív hang, ami ezt próbálta közvetíteni. Ez nagyon rossz, mert a mintegy 200 ország közül a 14. helyet foglalja el ez a létszámában kis ország, ami egy fantasztikus teljesítmény, és mindent ennek megfelelően kell értékelni. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy Magyarország sport területén a helyén van. A másik a paralimpia, aminek az eseményei még most zajlanak, és ahol megint csak szép számmal gyűlnek az arany-, ezüst és bronzérmek, amivel megmutatjuk azt a világnak, hogy a fogyatékkal élők számára is elérhető a sport és kellő eredménnyel is űzhető. Nekik is gratulálunk ugyanúgy, mint az olimpián résztvevő sportolóinknak, és nem csak az érmeseinknek - higgyék el, az, hogy valaki egy olimpiára kijut, az már önmagában egy fantasztikus eredmény.

 

Az, amiért itt vagyunk, az az, hogy a gyerekek, a fiatalok, milyen sportág irányába menjenek el. Újbudán van Budapesten a legtöbb bejelentett egyesület, mintegy ötven. Minden adott tehát, választani lehet sok lehetőség közül, és el lehet kezdeni azokat a dolgokat, amik fontosak. Én azt kívánom mindenkinek, aki itt van, és aki majd jönni fog, hogy nézze meg, hogy milyen lehetőségek vannak, és e szerint válassza ki gyermekének azt, amihez legtöbb kedve van, vagy amihez a tehetsége egyébként adott.

 

Nagyon jó szórakozást kívánok, és köszönöm megtisztelő figyelmüket - mondta nyitóbeszédében a kerület vezetője.

 

 

Olimpiai és világbajnok a színpadon

 

A résztvevőket és sportolni vágyók idén is számtalan program és mozgási lehetőség várta az egyesületi sátraknál / standoknál, a pályákon, a színpadnál vagy épp a medencékben, illetve a torna- és kosárlabdacsarnokban, nem utolsósorban pedig az Újbuda Mountain Bike és Szabadidő SE, valamint a Castor SE által birtokba vett kerékpárpályákon.

 

A színpadon a népszerű sportkommentátor és blogger, Tőrös Balázs műsorvezetése mellett folyamatosan zajlottak a különböző sportágbemutatók és előadások, valamint interjúk is készültek a rendezvényen megjelent sportolókkal és olimpikonokkal, köztük a Párizsban aranyérmet nyert férfi párbajtőr csapat oszlopos tagjával, Nagy Dáviddal, illetve a világbajnok és olimpiai bronzérmes öttusázóval, Marosi Ádámmal. Nagy Dávid még az olimpiai aranyérmét is elhozta magával. 

 

 

A kiegészítő programok között szerepelt a már megszokott pecsétgyűjtés, amit aztán a gyerekek az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. sátránál válthattak ajándékokká, de ugyancsak népszerű volt idén is az arc- illetve testfestés.

 

 

   

A gyermekek és kísérőik korcsoporttól függetlenül vidám és játékos formában ismerkedhettek meg a népszerű és a kevéssé ismert, ám annál érdekesebb sportágakkal, többek között a búvárkodással, a falmászással, a lovaglással, a különböző labdajátékokkal, harcművészetekkel és táncokkal, egyéni és csapatsportágakkal, a "szárazföldi" és vizes sportokkal, illetve egyéb számtalan mozgásformával. A kerületi topklubok (OSC, MAFC, BEAC) pedig személyes jelenléttel is igyekeztek minél több gyermeket és fiatalt meggyőzni a sportolás fontosságáról.

 

(Fotók: Tücsök György / ujbuda.hu; Újbuda Sportjáért)

  


  

Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. ezúton is köszönetét fejezi ki minden résztvevőnek, kilátogatónak, az egyesületeknek, a szervezésben résztvevő munkatársainak és Újbuda Önkormányzatának a szombaton 13. alkalommal és ismét kiemelt érdeklődés mellett megrendezésre került "Válassz Sportot Újbudán!" rendezvényt követően.

  

Egy nagyszerű hangulatú és reményeink szerint minden ott lévő gyermeknek, ifjú sportolónak, családnak és időskorúnak, az edzőknek és előadóknak felejthetetlen élményeket szerző eseményre került sor a Kánai úti Sport11-ben!

 

Köszönjük!

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA