Újbudán is él a bringasport: Nagy sikerrel zajlott le az Eleminátor tehetségkutató - fotók, videó

Március 15-én került megrendezésre - összességében nagy sikerrel - Újbudán, a Kánai-tó partján a már hat éves múltra visszatekintő Eleminátor utánpótlás-kerékpáros verseny.

A mostani rendezvény több szempontból is rendhagyó volt. A Superior Racing Team és az Újbuda Bringasportok Utánpótlás Centrum szervezésében megvalósult, Újbuda Önkormányzata és az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. által támogatott tehetségkutató "verseny" keretében például először volt ugyanis lehetőségük a futóbringás gyerekeknek, azaz a legkisebbeknek is rajthoz állniuk.

 

Az esemény pedig elérte a célját és nagy sikerrel zajlott le, hiszen a tehetségkutató futamokon száz főnél is több gyermek vett részt és tette próbára tudását. A tehetségkutatót követő versenyszámokban az egyes korosztályos bringások - így például Szilasi Dániel, aki U13-as korosztályban is indult, de megnyerte az U15-ös futamot, vagy az U19-es korcsoportú, a nemzetközi mezőnyben is egyre eredményesebb Takács Zsombor teljesen lenyűgözték a kerékpározással ismerkedő fiatalokat és szüleiket.

 

A rendezvény bebizonyította, hogy összefogással és egy remek szakmai programmal el lehet érni azokat a gyerekeket, akik a jövőben a kerékpársport, illetve a versenysport tömegbázisát adhatják majd.

 

Az Eleminátor-program a jövőben is folytatódik, és minden év március 15-én, valamint egy kora őszi napon kerül majd megrendezésre az Újbuda Bringasportok Utánpótlás Centrumban, a Kánai-tó partján.

 

Az alábbiakban Bak Ferenc fotói és Sós Bendegúz drónfelvétele látható az eseményről.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA