Újbudai játékosa és edzője is van az Eb-győztes vízilabda-válogatottnak
Juhász Zsolt szövetségi edző csapata hatalmas hullámvölggyel kezdett, majd kapaszkodott fel a hullámhegyre. A csoportkörben mindhárom mérkőzését elvesztette a magyar válogatott – a házigazda Montenegró ellen a nyitómeccsen, majd Olaszország és Spanyolország ellen –, de az új lebonyolítás értelmében még bekerülhetett a negyeddöntőbe egy, a gyengébb divízióból érkező rivális ellen.
A nyolc közé kerülést a hollandok elleni 11-5-ös sikerrel abszolválta a gárda, amely aztán 8-7-re verte a horvátokat, majd az elődöntőben 11-6-ra ütötte ki a szerbeket. A fináléban az a házigazda montenegrói válogatott várt a magyarokra, amelytől a csoportkörben 11-8-ra kikaptak – emlékeztetett az MTI.
A vasárnapi összecsapás sokkal jobb magyar játékot hozott: az alaphangot Rabb Benedek találata adta meg, és bár a házigazda 1-1-nél és 4-4-nél egyenlíteni tudott, a vezetést egyszer sem tudta átvenni.
A magyar válogatott a negyedik felvonás derekán háromgólos előnyt épített ki, amelyet magabiztosan őrzött a végső dudaszóig – az utolsó találatot ismét Rabb lőtte, keretbe foglalva a mérkőzést. A találkozó legeredményesebbje a háromgólos Jámbor Csaba volt.
Az újbudai OSC Kondor Zétény személyében egy újdonsült Európa-bajnokkal büszkélkedhet, de a válogatott edzői stábjának a tagja volt a szintén az újbudai klub kötelékébe tartozó Balázs Miklós is! Gratulálunk!
U15-ös vízilabda Európa Bajnokság, döntő:
Magyarország-Montenegró 10-8 (3-2, 2-2, 2-2, 3-2)
A magyar gólszerzők: Jámbor 3, Pintér, Kondor, Rabb 2-2, Gedra
Az Eb-győztes U15-ös magyar válogatott kerete:
Kapusok: Horváth Levente, Fórián Brúnó
Mezőnyjátékosok: Divják Dejan, Farsang Aurél, Gedra Botond, Hidasi Zétény, Jámbor Csaba, Kondor Zétény, Kovács Levente, Kovács Mátyás, Pintér Noah, Rabb Benedek, Szabó Ákos, Tigyi Ábel, Varga Kean