Újbudai ezüstérem született a maratoni kajak-kenu vb-n

A nyitónapon a felnőtteknél egy, a junioroknál két érmet nyertek a magyarok a portugáliai Ponte de Limában zajló maratoni kajak-kenu-világbajnokságon.

A rövidtávú, 3,4 kilométeres versenyeken a női kenusok között az egykori többszörös Papp László-ösztöndíjas újbudai sportoló, Kisbán Zsófia végzett másodikként a brit Bethany Gilltől kevesebb mint öt másodperccel elmaradva.

 

A nemzetközi szövetség hírlevele szerint a magyar ezüstéremhez az is kellett, hogy a 2017 óta világ- és Európa-bajnokságokon veretlen ukrán címvédő, Ljudmila Babak az első szárazföldi átkötő szakasz után rossz irányba indult el, és csak 200 méter után vette észre a hatalmas hibáját. Babak végül negyedik lett. Kisbán pedig óriási hajrát bemutatva érkezett be a második helyen.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA