Újbuda Hatpróba 60 felett: "Nem a kor számít, hanem a mozgás, a sport szeretete" - itt vannak a győztesek és a díjkiosztó képei

Nagy érdeklődés mellett és igazán sportszerű hangulatban zajlott le az első alkalommal megrendezésre került "Újbuda Hatpróba 60 felett" a Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban. A kerületi szépkorúak ötnapos versenysorozatának zárásaként ünnepélyes díjátadót is szervezett az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.

A legsportosabb kerületi szépkorúak 2023 novemberének első hetén immáron hat sportágban, petanque-ban, asztaliteniszben, sakkban, úszásban, teniszben és gyaloglásban mérték össze tudásukat, illetve fizikumukat a Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban, valamint a szomszédos Kánai tónál.

 

Az "Újbuda Hatpróba 60 felett" eseményén nagy létszámban és még nagyobb lelkesedéssel vettek részt a szépkorú versenyzők, akik mind fizikai, mind szellemi erőnlétüket igen magas szinten tartják látva a különböző sportágakban nyújtott teljesítményüket. Persze, elsősorban nem a verseny, az eredmények, hanem a mozgás, a sport szeretete, illetve az egészségmegőrzés és az összetartozás érzése jelentette a rendezvény lényegét. Amelynek végén mindenki győztesnek mondhatta magát.

 

Az ötnapos versenysorozat zárásaként, november 20-án a Gabányi László Sportcsarnokban tartotta meg az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. az "Újbuda Hatpróba 60 felett" eredményhirdetését és díjkiosztóját.

 

- Nem is úgy kezdem, hogy tisztelt hölgyeim és uraim, hanem úgy, hogy kedves sporttársaim! - kezdte köszöntöjét Újbuda polgármestere, a komoly sportszakmai múlttal is rendelkező dr. László Imre.

 

Nagyon örülök annak, hogy ilyen foganatja van ennek a felvívásnak, és remélem, hogy még többen lesznek majd, akik a napi mozgásigényt szükségnek érzik. Ugye valamennyiünkre vonatkozik egy alaptétel, hogy ha a fizikai és szellemi terhelés alól felszabadítjuk magunkat, akkor kezdődik a leépülés. Ezt nem tudjuk semmilyen körülmények között megengedni magunknak, tehát minden nap mozogni kell és minden nap valamilyen szellemi tevékenységgel is karban kell tartani saját magunkat, én is törekszem rá.

  

Mondjuk a szellemi karbantartásra az önkormányzati feladatok kevesebb lehetőséget biztosítanak, de hát ez legyen az én bajom, mert tudják, aki hivatalt vállal, az ne panaszkodjon, az csinálja...Viszont a másik oldal is áll, hiszen én rendszeresen teniszezek, és a testmozgás az életem része. Fiatalkoromban sportoltam, aztán segítettem egy bizonyos szakszövetséget a munkámmal. Most jelen pillanatban a Magyar Olimpiai Bizottságnak vagyok a tagja, tehát az életem fontos része a sport. Ezért örülök, hogy ilyen szép számmal itt vannak, és ilyen szép számmal tettek tanúbizonyságot arról, hogy a mozgásnak életünk alapvető elemének kell lennie és annak is kell maradnia. Gratulálok önöknek! - üdvözölte a versenyzőket a kerület első embere.

 

 

(Fotók: Tücsök György / Újbuda Média)

  

Az eseményt megszervező Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. ügyvezetője, Simon Károly a rendezvény legfontosabb céljairól is szót ejtett beszédében.

 

- Az elmúlt években sikerrel zajlott a szervezésünkben a "Válassz Sportot Újbudán 60 felett" rendezvénysorozat, de úgy gondoltuk, hogy ezt a versenysorozatot új tartalommal töltjük meg és így került sor most Újbuda Hatpróba 60 felett rendezvénysorozatra.

  

Ez a verseny a szépkorúaknak szól, hogy megmutathassák magukat mindazok, akik kedvet éreznek a mozgáshoz, a versenyzéshez. Öt nap alatt hat sportág volt a terítéken, és a fiatalokat sokszor felülmúló lelkesedés és teljesítmény minket is nagy örömmel töltött el. Magas színvonalú, sportszerű, és ami talán a legfontosabb, vidám hangulatú sportversenyekre került sor a Sport 11 rendezvényközpontban. Ismét tanúbizonyságot adtak arról a résztvevők, hogy a kor nem számít, ha a mozgás, a sport szeretetéről van szó. Itt, Újbudán, a legsportosabb kerületben a legsportosabb, mindenki számára példaként szolgáló szépkorúak vettek részt ezeken a versenyeken.

  

Újbudán egyébként is nagy hagyománya van a szenior versenyzésnek elég ha uszodánk névadóját, Nyéki Imrét említjük, aki szenior úszóként nyolc világbajnoki címet szerzett. Ahhoz pedig, hogy ez a rendezvénysorozat létrejöhetett, kellett egy csapat, az én csapatom. A kollégáim, akik előkészítették és megszervezték ezt a rendezvénysorozatot. Úgyhogy, ha megkérhetem Önöket, hadd kapjanak ők is egy picit a tapsból. Köszönjük szépen! - fogalmazott az ügyvezető.

 

  

(Fotók: Tücsök György / Újbuda Média)

 

A beszédeket követően került sor az esemény eredményhirdetésére és díjkiosztójára, ahol mind a hat sportág különböző versenyszámainak helyezettjeit díjazta és elismerte a kerületi sport kft. A díjakat dr. László Imre, Bakai-Nagy Zita sportért felelős alpolgármester, valamint Simon Károly adta át.

 

 

(Fotók: Tücsök György / Újbuda Média)

 

A különleges sportesemény végén a résztvevők - eredményeiktől függően – egy összesített pontszámot is magukénak tudhattak, ez alapján derült ki, ki nyerte el a hölgyeknél és a férfiaknál az összesített pontversenyt.

 

A férfiaknál óriási versenyben dőlt el az első hely sorsa, végül Domán György került ki kombinált győztesként.

 

 

(Fotók: Tücsök György / Újbuda Média)

 

A hölgyeknél viszont sokkal egyértelműbb volt a helyzet, és mondhatni nagy meglepetés sem született, hiszen a legutóbbi három "Válassz Sportot Újbudán 60 felett" versenyt is megnyerő Szász Nóra végzett az élen. A vele készült interjút hamarosan elolvashatják a honlapunkon!

 

 

(Fotók: Tücsök György / Újbuda Média)

 

A díjkiosztót követően aztán egy kötetlen és remek hangulatú bankettre, állofogadásra is sor került a Gabányi-csarnok különtermében, amely méltóképp megkoronázta a nagy sikerrel lezajlott újbudai hatpróbát.

 

DG

 


 

Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. ezúton is gratulál minden győztesnek, helyezettnek és résztvevőnek! Munkatársainknak pedig köszönjük a remek szervezést!

 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA