Meglepetésgyőztese is volt az újbudai Flow Boulder első nagy mászóversenyének - fotók

Az áprilisi Föld Napjához is kapcsolódva, idén első alkalommal került megrendezésre a Magyar Kupa mászóverseny Újbuda legmodernebb termében, a Flow Boulderben.

Kevesen tudják, de a beltéri mászás őshazája Magyarországon a XI. kerület, ahol is 37 éve (!) nyitott meg az első klub a Bartók Béla út egyik mellékutcájában. Az ennél jóval fiatalabb (tavaly ősszel nyílt), de annál modernebb kivitelezésű és a most először komoly versenyt rendező Flow Boulderben a vetélkedés kiemelkedő érdeklődés mellett zajlott. Bár a fiúknál/férfiaknál a papírforma jött be, a női mezőnyben a győztes maga is meglepődött a sikerén.

 

 

 (Fotók: Szász Krisztián)

 

A látványos és embertpróbáló verseny megrendezését kísérő várakozást jól mutatta, hogy napok alatt, szinte minden kategóriában betelt az előnevezési keret létszám. Emiatt a vasárnapi gyerekfutamokban már bővíteni kellett a létszám- és az időkeretet is.

 

A szombati nap a felnőtt versenyzőké és amatőr sportolóké volt. A felnőtt selejtezőkben egyszerre 30 induló tette próbára a tudását. Ezek között vegyesen voltak amatőrök és profik, nők és férfiak. Öt, 30 fős csoport részvételével zajlott le a selejtezők köre, majd az eredmények kiértékelése után a döntőbe már csak a legjobb versenyzők jutottak. A legjobb 6 férfi és nő között egy szerb induló is a fináléba küzdötte magát, ezért – Magyar Kupa lévén - a férfiaknál heten döntőztek.

 

 

(Fotók: Szász Krisztián)

 

A férfiaknál nem meglepő módon Vályi Gergely és Tusnády Nimród párharca alakult ki a végén. Egyetlen annyira nehéz út volt, amit ők sem tudtak teljesíteni, bár a végső győztes Tusnády utóbb - már versenyen kívül - ezt is megmászta. A harmadik helyezett Tóth-Magériusz Marcell lett.

 

A női mezőnyben Krizsán Veronika nem állt a rajthoz a döntőben, bár a selejtező alapján ott lett volna a helye. A győztes Kery Ella lett, aki nem mellesleg az érettségire készül és a Flow-terem egyik recepciósa. Mögötte - nagyon szoros versenyben - Góbor Jázmin lett a második és Zsákai Eszter a harmadik, míg Bognár Nóra a negyedik, Jároli Nóra pedig az ötödik helyen végzett.

 

 

(Fotók: Szász Krisztián)

 

Ami pedig a nemzetközi résztvevőket illeti: a férfiaknál döntős Veljko Ljubojevic egy viszonylag nagy létszámú szerb csapat felnőtt képviselője volt. De a versenyen ugyancsak elindult a szlovén (gyermek) korosztályos bajnok, aki meg is nyerte a futamát vasárnap.

 

Magyar Kupa Forduló és Terasznyitó Amatőr Mászójam, eredmények:

 

Nyílt női kategória:

 
1. Kery Ella
 
2. Góbor Jázmin Katalin
 
3. Zsákai Eszter
 
4. Bognár Nóra
 
5. Jároli Nóra
 
6. Molnár Boglárka
 
 

Nyílt férfi kategória:

 
1. Tusnády Nimród Sebestyén
 
2. Vályi Gergő
 
3. Tóth-Magériusz Marcell
 
4. Tóth Zoltán Mátyás
 
5. Pálmai Gergely
 
6. Veljko Ljubojevic
 
7. Boros Boldizsár
 
  
A teljes eredménysor itt megtekinthető!
 
A Flow Boulder teljes és részletes beszámolója itt letölthető!
 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA