Kiosztották a Papp László Sportösztöndíjakat

Idén is összesen 20 fiatal nyerte el a Papp László Sportösztöndíjat, az újbudai intézmények pedig mind eredményekben, mind részvételi számokban remekeltek a 2017/18-as diákolimpiai versenyeken.

Újbuda Önkormányzata már 2007 óta támogatja a helyi tehetségeket, sok fiatalt segített ezáltal ahhoz, hogy profi sportolókká váljanak. A pályázat 10 hónapon keresztül adható, 20 főnek, havi szinten 20 és 50 ezer forint közötti értékben.

  

Az önkormányzat természetesen szabott feltételeket is: 13 és 25 év közötti a korhatár, három éve kerületi lakosnak kell lennie az igénylőnek, egyénileg hazai és nemzetközi szinten a korosztályában 1-8. helyezettnek, míg csapatszinten első osztályúnak kell lennie a pályázónak.   

 

A Kerület Hete rendezvénysorozat egyik állandó programján a kerületi vezetők köszöntötték a díjazott sportolókat, köztük számos ifjúsági és felnőtt világ-, illetve Európa-bajnokkal.   

 

Legféltettebb kincsünk a gyermekünk, az ő egészsége mindennél előrébb való. Az önkormányzat ezért kiemelt feladatának tekinti, hogy segítse testi-lelki fejlődésüket, akár programok szervezésével, akár létesítmények bővítésével, hogy a mozgás mindennapjaik szerves részévé váljon – fogalmazott Újbuda polgármestere a díjátadón. Hoffmann Tamás ismertette az eddigi fejlesztések és beruházások leglényegesebb elemeit is, kiemelve a futókörök és az iskolai sportpályák korszerűsítésére irányuló intézkedéseket.

 

A tao adta lehetőségekkel folyamatosan igyekszünk élni, ennek köszönhetően újult meg legutóbb a Petőfi Sándor Általános Iskola tornacsarnoka is – tette hozzá. Újbuda vezetője a tervekkel kapcsolatban hangsúlyozta: fontos cél, hogy nagyobb figyelmet kapjanak azok is, akik nem élsportolók, hanem csak a mozgás öröméért sportolnának.

 

A sport nem más, mint kulcs a társadalom ajtajához – mondta Simicskó István országgyűlési képviselő az önkormányzat dísztermében tartott ünnepségen. Hangsúlyozta: a küzdelmet, amelyre a sport tanít, az élet minden területén kamatoztatni tudja az ember. – Hitre, türelemre, lelkesedésre, szorgalomra és tiszteletre nevel a sport. Ezek azok a tulajdonságok, amelyekre a legnagyobb szüksége van a jövő generációjának – fogalmazott a kormánybiztos.

 

Kocsis Sándor, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. ügyvezetője a kerületben megvalósult fejlesztéseken túl a jövőbeni beruházásokról is beszélt. Idén karácsonykor újra jégpálya fogadja a Bikás parkba érkezőket, 2019 első felében pedig Őrmező bővül futókörrel. A tao programból a Grosics Gyula Sport Általános Iskola részesül jövőre, az intézmény fedett kosárpályával gazdagodik.

 

Az idei diákolimpiai versenyszámokra közel tízezer újbudai nevezés érkezett, közülük kétszázan dobogós helyezést értek el. A legjobban teljesítő diákok, felkészítő tanáraik és az intézmények vezetői vehették át az elismeréseket a Kerület Hete egyik kiemelkedő eseményén.

 

Az iskolák díjazása után két testnevelő is polgármesteri dicséretben részesült: Támer Julianna a Széchenyi István Gimnáziumból és Jakab Katalin a Gazdagrét Csíkihegyek Általános Iskolából. (ujbuda.hu)

 

A Papp László Sportösztöndíj idei díjazottjai:

 

1. Bontovics Balázs

 

2. Boros Berta Panna

 

3. Borojov Alexander

 

4. Bragmayer Zsanett

 

5. Csapó Ádám

 

6. Csényi Fanni Lea

 

7. Halmosi Anna Virág

 

8. Jánosi Lilla Zsuzsanna

 

9. Katona Bence József

 

10. Kisbán Zsófia

 

11. Koós Gréta Tekla

 

12. Mórocz Boglárka

 

13. Neczpál Barnabás

 

14. Paufler Beáta

 

15. Pisák Luca Borbála

 

16. Siklós Olivér

 

17. Szűcs Bálint

 

18. Tóth Fruzsina

 

19. Tóth Orsolya

 

20. Záhonyi Petra

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA