Kiderült, kik a legjobb 60 feletti úszók és sakkozók Újbudán

Kedden az úszó, illetve a sakkversenyekkel folytatódott az idei "Válassz Sportot Újbudán 60 felett"  a Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban.

hétfői asztalteniszversenyek után kedden elsőként az úszásé volt a főszerep a Kánai úti Sport11-ben, az idei "Válassz Sportot Újbudán 60 felett" rendezvény második napján.

 

Akárcsak az előző években, idén is több tucatnyi nagyon lelkes és igencsak fitt szépkorú induló választotta az egyik legklasszikusabb magyar sportágat versenyszámaként. Két távon, 66, illetve 99 méteren mérettték meg magukat a résztvevők a 33 méteres medencében, a férfiak gyors- és mellúszásban, a hölgyek az utóbbiban, több korcsoportban is. 

 

Három kiváló úszó, Szabó Alpárné Kata, Bán János és Dr. Karácsony Tamás valamennyi versenyszámát megnyerte. 

 

A különböző versenyszámok első három helyezettje ajándékot kap. Aki a versenykiírásban szereplő pontrendszer szerint, összesítésben kiemelkedően teljesít, elnyeri az „Újbuda legfittebb 60 feletti bajnoka” címet, és egyúttal értékes, két fős wellness-csomag boldog tulajdonosa is lehet. A fődíjak átadására az összesítést követően, külön rendezvény keretében kerül majd sor.
  

 

"Válassz Sportot Újbudán 60 felett", úszás:

 

Női mellúszás, 66 méter (összevont korcsoport):

 

1. Szabó Alpárné Kata 1:21:28

 

2. Szlatki Ágnes 1:37:02

 

3. Danó Attila Istvánné (Répási Enikő) 1:44:00

 

 

Női mellúszás, 99 méter (összevont korcsoport):

 

1. Szabó Alpárné Kata 2:08:36

 

2. Szlatki Ágnes 2:32:03

 

3. Danó Attila Istvánné (Répási Enikő) 2:36:12

 

 

Férfi gyorsúszás, 66 méter (összevont korcsoport):

 

1. Dr. Karácsony Tamás 1:01:00

 

2. Bardócz László 1:02:34

 

3. Varga Ferenc 1:06:19

 

 

Férfi mellúszás, 66 méter (összevont korcsoport):

 

1. Bán János 1:21:00

 

2. Hauzer József 1.25:44

 

3. Rieger Vilmos 1:26:25

 

 

Férfi mellúszás, 99 méter (60-65 évesek):

 

1. Bán János 2:13:55

 

2. Hauzer József 2:16:04

 

3. Radnóti György 2:20:11

 

 

Férfi mellúszás, 99 méter (65-70 és afelett):

 

1. Dr. Karácsony Tamás 2:07:56

 

2. Nonn György 2:58:08

 

3. Vitályos Gábor 3:22:30

 

 

Délután a sakkozók "léptek a pástra" a Sport11-ben, hogy a rendezvény legkevesebb mozgással járó, mégis nagyon fárasztó versenyszámában mérjék össze tudásukat. Több olyan résztvevő is volt, aki a délelőtti úszást követően ült oda a sakkasztalhoz, bizonyítva remek kondícióját. 

 

A sakktorna végén Karsai József örülhetett az összesített győzelemnek, megelőzve Horváth Viktort és Pálmai Lajos Gézát. 

 

"Válassz Sportot Újbudán 60 felett", sakk:

 

1. Karsai József 7,5 nyert játszma

 

2. Horváth Viktor 6

 

3. Pálmai Lajos Géza 4,5

 

 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA