KEK 2020: “Sport határok nélkül” - rekordszámú résztvevő az egyetemi kupán

A BEAC-csarnokban tartották a XI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK) döntőjét és díjátadóját. Az esemény a futsal-döntőt követően a kosárlabda-, röplabda- és futsal-díjátadókkal zárult.

A 2020-as, XI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját (KEK) a “Sport határok nélkül” jelmondattal rendezte meg az ELTE sportegyesülete, a BEAC. 94 csapat több mint 1300 sportolója és 20 egyéni sportoló vett részt az eseményen. A budapesti és vidéki egyetemek mellett többen érkeztek Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Felvidékről is.

 

Ahogy arról beszámoltunk, az esemény március 1-én, a nemrégiben avatott ELTE-BEAC Pluhár István pályán kezdődött, először egy a nagypályás labdarúgó-mérkőzéssel, méghozzá a történelmi BEAC-MAFC párharccal, amely 5-0-s BEAC-sikert hozott.

 

A KEK további napjain, március 5. és 7. között az asztalitenisz, a futsal, a kosárlabda, a röplabda és alumni focitorna küzdelmei zajlottak. A helyszín a Tüskecsarnok, a BEAC-csarnok, a Gabányi László Sportcsarnok, valamint a Mérnök utcai műfüves pályák voltak.

 

 

A kosárlabdatornán a nőknél a Közgáz SC és DSK, míg férfiaknál a kolozsvári KMDSZ állhatott a dobogó legfelső fokára. A 3. alkalommal megrendezett röplabda tornán a nőknél a Nyíregyházi Egyetem, a férfiaknál az Eszterházy Károly Egyetem zsebelte be az első helyezésért járó vándorkupát. Az öregdiákoknál pedig a székelyudvarhelyi Góbék arattak fényes sikert - írja az elte.kek.hu.

 

 

A futsaltorna döntőjének kezdőrúgását Dr. László Imre, Újbuda polgármestere végezte el, aki záróbeszédében kiemelte, hogy a döntő mérkőzésen két felé húzott a szíve, hiszen debreceni születésű, de most annak a kerületnek a polgármestere, amelynek csapata az ellenfél. A finálé végül kiélezett küzdelmet hozott a Debreceni Egyetem és az ELTE-BEAC között, és a hajdúságiak győztek 2-0-ra. A félidőben az BEAC cheerleader-csapata szórakoztatta színes bemutatójával a közönséget.

 

TOVÁBB: A teljes eredménylista itt megtalálható!

 

 

Az ünnepélyes díjátadón részt vett Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, a KEK védnöke – Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke, a BEAC korábbi elnöke – Dr. László Imre, Újbuda polgármestere, Mayer Antal, a Mayer Pince tulajdonosa és Simon Gábor, a rendező BEAC igazgatója. 

 

 

TOVÁBBI FOTÓK a KEK Facebook-oldalán!

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA