Jön a II. Újbuda Streetball Fesztivál - részletek és jelentkezés itt!

Szeptemberben és októberben, második alkalommal és három helyszínen kerül megrendezésre az Újbuda Streetball Fesztivál. Elsőként szeptember 25-én, Gazdagréten és négy korosztályban játszhatnak a résztvevők. A nevezés ingyenes!

A nagy sikerre való tekintettel a tavaszi fordulók után ősszel is megrendezésre kerül az Újbuda Streetball Fesztivál, ezúttal is három helyszínen!

 

Elsőként szeptember 25-én, szombaton, Gazdagréten léphetnek pályára a jelentkezők az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. és Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata szervezésében megvalósuló eseményen, amelynek fővédnökei Bakai-Nagy Zita alpolgármester és Keller Zsolt önkormányzati képviselő

 

A háromállomásos sorozat Gazdagrét (szeptember 25.) mellett Őrmezőn (október 9.) és a Bikás parkban (október 16.) zajlik majd, a 3+1 fős csapatokban legalább egy játékosnak újbudai lakosnak kell lennie.

 

Egyéb feltétel nincs, a részvétel díjtalan, nevezni ennek a jelentkezési lapnak a kitöltésével és beküldésével lehet!

 

A streetball gyökerei a ’80-as évek amerikai metropoliszaiba nyúlnak vissza. A sportág indulása óta a tömegek játéka, bárki beszállhat, hiszen nincsenek bonyolult szabályai, a cél a mozgás élvezete, a szórakozás, az egészségmegőrzés és a közösségi élmény. Magyarországon 1993-ban rendeztek először utcai kosárlabda-bajnokságot.


 

A versenysorozat helyszínei, időpontjai:

 

1. helyszín: Gazdagrét; Időpont: 2022.09.25., 10:00

 

Helyszíni regisztráció (nem nevezés!): 09:30-tól

 

Nevezési határidő: 2022.09.23., 20:00

 

  

2. helyszín: Őrmező; Időpont: 2022.10.09., 10:00 

 

Helyszíni regisztráció (nem nevezés!): 09:30-tól

  

Nevezési határidő: 2022.10.07., 20:00

 

  

3. helyszín: Bikás park Időpont: 2022.10.16., 10:00

 

Helyszíni regisztráció (nem nevezés!): 09:30-tól

  

Nevezési határidő: 2022.10.14., 20:00

 

 

Korosztályok/kategóriák kategória:

  

I. kategória: 14-15 évesek

 

II. kategória: 16-17 évesek

 

III. kategória: 18-39 évesek

 

IV. kategória: Senior (a pályán tartózkodó csapat összéletkora minimum 120 év)

 

 

Nevezés

 

Azon csapatok esetében, ahol minimum 1 fő igazolhatóan (lakcímkártya) újbudai lakos, a nevezés díjtalan. Azon csapatok esetében, amelyeknél egyik tag sem rendelkezik újbudai lakcímmel, a csapatnevezési díj br. 4000 forint, mely az esemény napján, a helyszíni regisztrációkor, készpénzben fizetendő. A lakcímkártyáról természetesen nem lehet és nem is kell másolatot készíteni az adatvédelmi szabályokra tekintettel, így elég, ha bemutatják a szervezőknek.

 

Nevezni ennek a jelentkezési lapnak a kitöltésével és beküldésével lehet!

  

A torna lebonyolítási rendje

 

A nevezett csapatok számától függően csoportmérkőzések (körmérkőzés) és/vagy kieséses rendszerben.

 

Játékidő

 

Minden mérkőzés 12 perc vagy 21 pontig tart (ez változhat a nevezett csapatok számától).

  

Díjazás

 

A kategóriák 1-3. helyezettjei érem, oklevél és ajándékcsomag díjazásban részesülnek. A dobóverseny(ek) győztesei oklevél ill. ajándékcsomag díjazásban részesülnek.

  

Egyéb tudnivalók

 

• A mérkőzések a Streetball szabályai szerint kerülnek lejátszásra. Csapatlétszám: 3 + 1 fő

 
• Csak olyan versenyző vehet részt, aki a 2021/22-es bajnoki évadban nem szerepelt az NB I-ben vagy az NB I/B-ben

 

• Az NB II-es bajnokságban játszók közül 1 fő szerepeltethető csapatonként

 
• A mérkőzésekre labdát, asztalszemélyzetet és játékvezetőt biztosítunk (1-1 fő)

 
• A csapattagok lehetőség szerint azonos színű mezben lépjenek pályára, megkülönböztető mezt biztosítunk

 
• Túlkoros versenyző játéka esetén a csapat eredményeit semmisnek tekintjük

 
• Valamennyi korosztályban vegyes (fiú-lány) csapatok is indulhatnak

 
• Minden egyéb felmerülő kérdésnél a versenybizottság dönt a versenykiírás, illetve a streetball szabályait figyelembe véve

 
• A helyszínen orvosi ügyeletet biztosítunk, de mindenki saját felelősségére sportol

 
• A rendezvény alatt dobóversenyre kerül sor

 
• 1 fő 1 csapatba nevezhet, átjátszásra más csapatba nincs lehetőség

 
• A nevezés feltétele: csapatonként 1 újbudai lakost szerepeltetni kell!

 
• A nevezés INGYENES és online, előre történik! Nevezni ennek a jelentkezési lapnak a kitöltésével és beküldésével lehet!

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA