III. Újbuda Streetball Fesztivál: Őrmezőn is ellepték a pályát a csapatok - galéria

Az Újbuda Streetball Fesztivál második, őrmezői állomása is sokakat megmozgatott, több mint egytucatnyi csapat tette próbára magát a világ egyik legnépszerűbb szabadtéri sportágában.

A visszalépő együtesekkel együtt is 14 csapat részvételével rendezte meg az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. a kerületben és a környéken is egyre népszerűbb utcai kosárlabda-sorozatának második tavaszi tornáját.

 

Gazdagréthez hasonlóan Őrmezőn is remek körülmények és nívós ellenfelek várták a résztvevőket, szebbnél szebb dobásokat és megoldásokat, valamint igazán nagy csatákat láthatott az ugyancsak szépszámú közönség a rekortánpályán, ahol két kategóriában is ugyanazok végeztek az élen, akik két héttel korábban is remekeltek.

 

A Whatsup csapata ezúttal sem talált legyőzőre, mint ahogy a senior kategóriában is a Supermodels végzett újfent az élen. A tripladobóknál ezúttal Banykó Pál lett az első, de a Gazdagréten a hárompontosokat kiválóan hajító Herczu Ádám sem maradt győzelem nélkül, hiszen most a büntetődobásokban került az élre.

 

A díjakat az Újbuda Streetball Fesztivál két fővédnöke, Bakai-Nagy Zita polgármester és Keller Zsolt önkormányzati képviselő adta át.

 

A III. Újbuda Streetball Fesztivál tavaszi sorozata május 13-án, a Bikás Parkban zárul majd. Részletek és jelentkezés az eredmények alatt!

 

 

 

III. Újbuda Streetball Fesztivál, a további események:

 

3. helyszín: Bikás park

 

Időpont: 2023.05.13.

 

Nevezési határidő: 2023.05.11., 20:00

 

Nevezni ennek a jelentkezési lapnak a kitöltésével és beküldésével lehet!

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA