Három távon lehet teljesíteni idén a Kerület napi teljesítménytúrákat

2023. november 11-én, Újbuda Önkormányzat támogatásával idén is megrendezésre kerülnek a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) Természetjáró Szakosztály szervezésében a Kerület napi teljesítménytúrák.

Szokásos módon ebben az évben is új útvonallal várják a szervezők a teljesíteni vágyókat, sőt, kibővítve, a hétvégi napra tekintettel a kerület kerületét (új táv), illetve a tavaly oly népszerű 16 kilométeres betéttávot is megszervezik.

 

Helyszín: Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia

 

Nevezés: 2023. november 11., 8:00 és 12:00 között a helyszínen

 

A túra három távja 11, 16 és 35 kilométer.

 

Előzetes útvonaltervek ITT!

 

A célban lesz meleg tea, forralt bor, kávé, zsíros kenyér hagymával, lekváros kenyér, nutellás kenyér, nápolyi, útközben pedig nápolyi és kréker.

 

A kerületi lakosoknak, illetve a kerületben tanuló diákoknak is (általános és középiskolás diákigazolvány bemutatásával) 500 forint a részvétel, a kerület kerületén és a 16 km-en 2000 Ft (mindkét távon félár).
A kerületen kívüli indulóknak 1000, illetve 2000 forint a nevezés.
 
10:00 órakor a 11 és 16 kilométeres távokon vezetett túra indul!
 

További információk a Facebook-eseményben és ITT!

 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA