Érzékenyítő sportnapot tartottak Újbudán - videó

A Magyar Parasport Napja alkalmából érzékenyítő sportnapot tartottak az Észak-Kelenföldi Óvoda Újbudai Palánták Óvodájában. Az intézmény pedagógusai a évente rendeznek tematikus, érzékenyítő hetet az óvodásoknak, ennek záróprogramja volt idén a sportnap.

Az Észak-Kelenföldi Óvoda évek óta hangsúlyt fektet a befogadó nevelésre, ehhez kapcsolódóan évente rendeznek tematikus hetet, amikor a gyerekeknek lehetőségük nyílik betekinteni fogyatékkal élő társaik hétköznapjaiba.

 

Az érzékenyítő program ötödik éve működik az Újbudai Palánták Óvoda telephelyén, három éve a Magyar Parasport Naphoz is csatlakoztak. Ennek alkalmából került sor az óvoda különleges sportnapjára február 21-én.

 

- Azt tapasztaljuk, hogy a mindennapi mintaadásunk már kevés: nem a gyerekeknek, hanem a szülőknek elsősorban.

 

Nagyon fontos az érzékenyítést a családok életébe bevezetni kampányszerűen. Így ha a gyermek hazaviszi az élményt, akkor a szülő is nyitottabbá válik.

 

A mai napon az érzékenyítő hetünkre építő sportnapot tartunk, a korában megismert területek most sportosabb feladatokban is kipróbálhatóak. Van olyan helyszín, ahol a siketséget próbálhatják ki, fülvédővel, van, ahol a vakságot szimulálják, egy szemkötővel kell végigmenni egy akadálypályán, van olyan helyszín, ahol kéz nélkül, de olyan helyszín is, ahol láb nélkül kell feladatokat végrehajtani - nyilatkozta a speciális sportnap feladatairól az Újbuda TV-nek Kovácsné Annamária projektfelelős.

 

A program révén a gyerekek megismerhették a fogyatékkal élők hétköznapjait, nehézségeit, hogy milyen akadályokkal kell megküzdenie egy fogyatékkal élő embernek. A csoportszobákban más-más akadályoztatással kellett teljesíteni a kijelölt pályákat, az ovisok megtudták milyen nehézségekkel szembesülnek a vakok, siketek, illetve mozgásukban akadályozottak. (ujbuda.hu)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA