Elindult az újbudai strandszezon a Sport11-ben - fotók

A napfény és a víz szerelmesei szabadon adózhattak szenvedélyüknek az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. és a több mint egy éve önkormányzati tulajdonba került Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont strandnyitója alkalmából.

Az újbudai strandszezon rajtján néhányan - szülők és gyerekek - már reggel vízbe ugrottak, de az úszás és labdázás mellett szabadidős programok, számtalan sportolási lehetőség, vetélkedők és egyesületi bemutatók is várták a látogatókat.

 

Csernus László önkormányzati képviselő az eseményen elmondta: a szezon ennek megfelelő időjárással kezdődött, és remélte, hogy minél több újbudai látogat el az önkormányzat sportkomplexumába.

 

Ott voltak a kizárólag újbudai lakosok számára megtartott rendezvényen az országos és világbajnoki sikereket is elérő Rock&Magic akrobatikus rock and roll egyesület, valamint a Pest-Budai Shotokan Karate Club fiatal tehetségei is, akik látványos előadások során mutatták meg, mire képesek a tánc, illetve a harcművészet, az önvédelem terén.

 

Az eseményen résztvevőket különleges sport- és szórakoztató eszközök, így SUP (Stand Up Paddle - azaz állószörf), víziroller, vízibanán és vízipolip is várták a medencékben - a parton a legfiatalabbak ugrálóvárban és trambulinon élhették ki mozgásigényüket. 

 

A sportkérdéseket felvonultató totó legjobb válaszadói értékes ajándékokat, nyereményeket vehettek át az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.-től, az eseményen pedig Mohay Bence, az M4 Sport népszerű műsorvezetője is tiszteletét tette. 

 

Kora délutánra már a felhőtlen napsütés is beköszönt a Sport11-be, így az újbudai családok kifogástalan időjárásban élvezhették a családi programokat, a tavasz és a strandszezon megérkeztét. Minden résztvevő lufival, sok-sok ajándékkal, szép élményekkel és elégedett mosollyal távozhatott a rendezvény végén. 

- DG -

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA