A sport és a gyerekek ismét egymásra találtak: Ajándékozás a Nyéki-uszodában is

A Sport11 után a Nyéki Imre Uszodában is megajándékozta Újbuda Önkormányzata és az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. a táborozó gyerekeket, illetve edzőiket.

Az ajándékokat ezúttal is Kocsis Sándor, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és munkatársai, sportszervezői adták át - a Star Sport Akadémia táborozói, illetve edzőik hasznos strand- és sporteszközöket kaptak. A gyerekek nagy örömmel fogadták a csomagokat, amelyekből gyorsan elő is kerültek a felfújható labdák, így hamar a játéké lett a főszerep, 

 

A nyári táboron belül lehetőség nyílt több sportág (így a vízilabda, a kosárlabda, a labdarúgás, az asztalitenisz, a röplabda, a tollas, vagy épp a strandröplabda) megismerésére és gyakorlására, de ezen felül strandolás, kreatív foglalkozások és vetélkedők is színesítették a programot, sőt, a résztvevő gyermekek olimpiai- és világbajnok sportolókkal is találkozhattak.

 

Kocsis Sándor a tábor résztvevőit köszöntő beszédében kihangsúlyozta, hogy a sport szeretete és az egészség megőrzése, a test fejlesztése különösen fontos a gyermekek, fejlődő szervezetek esetén, így rendkívül fontos és örvendetes, hogy a XI. kerületben évről évre gyerekek százai választják a nyári táborokat. Kocsis Sándor egyszersmind köszönetet mondott az edzőknek és felkészítő tanároknak, hogy értő munkájukkal segítik a sportnövendékeket a vakáció alatt is. 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA