Vízilabda: Kikapott az OSC a szolnoki rangadón

A Tatabánya legyőzése után a Szolnok pontokat vett el a nyáron alaposan átalakult és az utóbbi hetekben a koronavírus-járvány által is sújtott OSC-Újbudától. 

Az első fordulót sikerrel vette Tatabányán a járvány miatti kényszerszünetet követően visszatérő OSC, 18-3-ra győzött Varga Dániel csapata a TVSE ellen. 

 

Az újbudaiak második mérkőzése viszont már egyben az első rangadót is jelentette a számukra, hiszen az ugyancsak a legjobb négy közé vágyó Szolnoki Dózsához látogattak. 

 

A Tiszaligeti Uszodában a hazai kezdtek erősebben, 4-1-gyel fordultak a csapatok, de a második negyedre összekapta magát az OSC, és a triplázó – végül négy gólig jutó – Salamon Ferenc vezérletével egy gólra felzárkózott a nagyszünetre (6-5).

 

A folytatásban az ismét magára találó Szolnok tartotta a hol egy-, hol kétgólos előnyét, majd 8-7-nél Angyal Dániel kétszer is betalált, így eldőlt a rangadó.

 

A Szolnok a hatodik meccsén a hatodik győzelmét aratta, az OSC két meccset lejátszva egyelőre a 11. az OB I tabelláján.

 

Szolnoki Dózsa - OSC-Újbuda 10-7   (4-1, 2-4, 2-1, 2-1)     

 

OSC:  Lévai – Dala D., Manhercz K. 1, Várnai, Hárai, Salamon F.  4, Csacsovszky E.  1 

 

Cserék:  Almási, Tóth M., Bundschuh, Sziládi 1

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA