Vállalható vereség Pécsett

Bár a második negyed közepére tetemes, 20 pontos hátrányt halmozott fel a BEAC a PEAC otthonában, a lányok egy pillanatra sem adták fel, és nagyot küzdve abszolút vállalható vereséget szenvedtek Pécsett.

Aki az első negyed közepén kapcsolódott a mérkőzésbe, azt gondolhatta, hogy PEAC-Pécs – Süle Krisztina találkozót rendeztek a Lauberben. A 7. percig ugyanis csak a csapatkapitány szerzett pontot, és 10 pontjával – közte két tripla – tartotta is a lépést a hazaiakkal (11-10). A 8. percben aztán egy leindítás után Pál Szandi neve is felkerült a lőlapra (14-12), sajnos azonban nem bírtak a palánk alatt Siksniute-val, aki két faultos kosarat is szerzett, így a negyed végén megléptek a hazaiak (22-14).

 

Hasonló forgatókönyvvel indult a második negyed is, a pécsiek litván légiósa sorra szállította a pontokat, 7 percnyi játékkal 13 pontot szorgoskodott össze. Egy 22-6-os szériát követően pillanatok alatt 20 pontos lett a különbség. Mau és Szandi egy-egy triplával próbálta versenyben tartani csapatát, a félidőben így 48-30 állt a táblán. Érdekesség, hogy bár a BEAC magasemberei pontot nem tudtak szerezni az első félidőben a palánk alól, viszont a lepattanózásban ők tartottak egy egységgel előrébb 20 perc után (19-18).

 

A harmadik negyed több küzdelmet és kevesebb pontot hozott. Két és fél negyed elteltével a centerposztról is megszülettek az első pontok Judie révén. Állandósult a 20 pont körüli különbség a csapatok között, de a harmadik etap 11 illetve 6 dobott pontjára egyik csapat sem lehetett büszke.

 

A záró játékrészben aztán kifejezetten bátran kosarazott a BEAC, sorra jöttek Judie hiányolt centerpontjai és Gocsman Ágota is remekül szállt be a meccsbe, két tripla és két dupla került a neve mellé 12 perc alatt, ami kiváló teljesítménynek mondható. Második triplája után, 69-58-nál egy pillanatig élt a remény, hogy akár 10 ponton belülre is kerülhet a BEAC, ám Mandic hármasával nyitott még egy hajrát a Pécs és végül 15 ponttal behúzták a mérkőzést. A 8 ponttal megnyert utolsó negyed ugyanakkor azt mutatta, hogy a lányok küzdésből, tartásból, lelkesedésből jelesre vizsgáztak, így emelt fővel távozhattak a Lauber parkettjéről – no meg azzal az érzéssel, hogy az utolsó negyed teljesítményére bátran lehet építkezni a jövőben.

 

MESTERMÉRLEG
Borisz Maljkovics: – Úgy tűnik, ebben a szezonban nekünk nem fekszik a BEAC stílusa. Nem kontrolláltuk megfelelően a lepattanókat, rossz ütemben ütöttük be a személyi hibákat, ráadásul a negyedik negyedben a koncentrációnk is alábbhagyott.
Balogh Judit: – Azért jöttünk, mert a bajnokságban kiírták ezt a mérkőzést. Örömmel jelenthetem, teljesen jól járhatóak az utak, de még inkább örömteli, hogy nagyon jól küzdöttek a lányok.

 

forrás: beac.hu

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA